Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 20 (167. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - VINCZE LÁSZLÓ (FKGP):
5048 alkalmas erre, de további fejlődéséhez szükséges a lakosság megélhetésének javí tása, a piaci kereslet fokozása is. A vállalkozókat és a vidékfejlesztést segíti a Széchenyiterv. A vállalkozókat segíti még az az adókedvezmény, amelyet 10 millió forintos mértékig vehetnek igénybe. A gázáremelésnél nagyon oda kell figyelni a vidéki kisv állalkozásokra, ezen belül a fóliás kertészekre, hiszen az ő érdekeik a családok érdekei és a foglalkoztatottak érdekei is. Az önkormányzati beruházások önrészének biztosításához nagyon jelentős mértékű az a 61 milliárdos gázközművagyonjuttatás, mely hama rosan az önkormányzatok rendelkezésére áll. Az oktatásban az eszközfejlesztésre a törvénykezés a tavalyi évben kötelezte a legalább két közoktatási intézményt fenntartó önkormányzatokat. Az idén pályázatok kerülnek kiírásra az iskolák eszközbeszerzésére, f ejlesztésére; fejlesztési programok biztosítják majd az esélyegyenlőtlenség felszámolását, valamint a minőségbiztosítást. A közoktatásban részt vevő gyermekek lehetőség szerint a lakóhelyükön járhassanak iskolába. Az intézményegyüttműködési és az arra biz tosított közoktatási normatíva abban segít, hogy néhány területen a tehetséggondozás a vidéki kisiskolákban is megvalósulhasson, ilyen például az alapfokú művészeti oktatás, a nyelvtanítás, az informatika és így tovább. Komoly kedvezmény a családi adózás l ehetőségének biztosítása. A gyermeket nevelő családok közül azok igényelhetik, ahol legalább az egyik szülő dolgozik. Tisztelt Ház! Az imént említett családtámogatási javaslat az egy gyermeket vállaló fiatalok esetében 400 ezer, két gyermeket