Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 20 (167. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Szili Katalin):
5045 érvényesítése, valamint a többelemes minimálbér lehetne, ami egy országos bértarifamegállapodást eredményezhetne. Kár, hogy ezt a kormány nem támogatta eddig. Tisztelt Ház! Látható, hogy számtalan probléma várható. Éppen ezért jó lett volna mindezt az érdekegyeztetés keretében al aposan megvitatni. Azért, mert ha adunk, akkor valójában adjunk is! Ne legyen az a helyzet, hogy a kormány jó, mert megadta a 40 ezer forintra a lehetőséget, a munkáltatók és a szakszervezetek pedig rosszak, mert nem tudják megoldani a konkrét helyi problé mát. Márpedig a kompenzációt a kormánynak kell biztosítani, hiszen ez nem kétszereplős játék a szakszervezetek és a munkáltatók között, mint ahogy azt - ügyesen - a miniszterelnök úr említette. A kormány azonban eddig két dolgot tett. Két év után ö sszehívta a KIÉTet - a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsát - két napirenddel. Az egyik a minimális bér elfogadása, a másik a KIÉT megszüntetése volt. Az Országos Munkaügyi Tanács ülésén pedig közölték, hogy vagy elfogadja a javaslatot, vagy elveszik tőle ezt a jogosítványt. Ez utóbbi meg is történt. Igaz, itt nem megszüntetésről, csak kiürítésről van szó. Úgy vélem, ez az út nem a szociális Európába vezet. Igaz, önök nem is igen igyekeznek oda; persze az európai ház magyar szobáját nem is leh et ilyen papírokkal kitapétázni. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Megköszönöm a képviselő úr hozzászólását. Tisztelt Képviselőtársaim! Hozzászólásra következik Vincze László képviselő úr, a Független Kisga zdapárt képviselőcsoportjából - tisztelt képviselő úr, a képviselőcsoportjának 7 perc 38