Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. szeptember 5 (154. szám) - Kovács Kálmán (SZDSZ) - a gazdasági miniszterhez - "A jó munkához idő kell, a rossz munkához még több" címmel - ELNÖK (dr. Áder János): - KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ):
504 Második kérdése kapcsán ezúttal nem emlékeztetem önt egyes balsikerű, megvalósított autópályafejlesztéseikre. Azok a június 15ei vitanapon részletesen elhangzottak. A harmadik kérdését azért nem tudom értelmezni, mert a tisztességes versenyeztetést és a takarékos költségvetési szempontokat az alkalmazott meghívásos pályáztatás messzemenően érvényesíti. Negyedik kérdésére egyértel műen azt kell válaszolnom, hogy a kormány az M3as autópálya fontosságára az egyik legelmaradottabb térség felzárkóztatásában betöltött szerepére tekintettel, a hazai kivitelezők és a hazai finanszírozó bankok minél szélesebb körű bevonhatósága érdekében h ozta meg döntését, a térségben lakók és tevékenykedők nagy megelégedésére. Az ötödik kérdése azért meglepő, mert a Hornkormány szinte az utolsó pillanatban - feltehetően választási megfontolásokból - hozta meg 1998 tavaszán az M3as autópálya gyorsított k iépítéséről határozatát, miközben eleve tudnia kellett, hogy mindez objektív körülmények, előkészítettség hiánya, műszaki és finanszírozási okok következtében nem teljesíthető. Befejezésül megemlítem, hogy a 2002. évi őszi tervezett üzembe helyezés még min dig belül van az eredeti, önök által meghatározott 2003. évi megvalósítási határidőn. Kérem a válaszom elfogadását. (Taps az MDF, a Fidesz és a Kisgazdapárt soraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Megkérdezem képviselő urat, hogy elfogadjae az államtitkári vá laszt. KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ) :