Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 20 (167. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. KÓRÓDI MÁRIA (SZDSZ):
4943 alkalmazottaknak a minimálbérszintjéhez nincs is meg a központi forrás. A kormány 2 százalék os létszámleépítéssel számolta ki a szükséges központi forrást, holott köztudott, hogy a kistelepüléseken további létszámcsökkentés már nem hajtható végre. Az önkormányzatok számára kötelező bérfejlesztés csak a feladat oldalon jelenik meg, tisztelt képvis előtársaim, a finanszírozás oldaláról már nincs törvényi garancia. Ebből pedig az következik, hogy az önkormányzatok működési és egyéb kiadásaiktól kell hogy átcsoportosítsanak saját forrásokat a bérkifizetéshez. Mindebből jól látható, hogy a központi bérf ejlesztési szándék az önkormányzatoknál újabb feszültségeket fog gerjeszteni. Tisztelt Országgyűlés! Támogatható lenne a címzett és céltámogatási rendszer korszerűsítése is, de nem a törvényjavaslat szerinti módon. A törvényjavaslat ugyanis kizárólag szűkí ti a beruházni szándékozó önkormányzati kört, a beruházásokat, és szigorítja a támogatáshoz jutás feltételeit. Fel kell sorolnom néhány olyan tételt, amely egyértelműen elfogadhatatlan a költségvetésből az önkormányzatok vonatkozásában. Ilyen, hogy a szemé lyi jövedelemadó helyben maradó hányada a következő években is 5 százalék marad. Ez a mérték már alapjaiban korlátozza a gazdálkodási önállóságot. Az önkormányzatok nem kapják meg feladataikhoz gyakran azt a költségvetési támogatást, amely szükséges hozzá. Így nem kapják meg a tűzoltóknak a bíróság döntésével alátámasztott jogos pótlékát, a polgármesterek és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló törvény vagy például a növényvédelemről szóló törvény többletkiadásának fedezetét sem. A dologi kiad ásokhoz a következő két évben sem biztosítható központi forrás. Ez azt jelenti, hogy a saját