Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 19 (166. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Áder János): - BÉKI GABRIELLA (SZDSZ):
4875 Az ÁSZ jelentésében azt olvasom, hogy az OEP 2001re az Egészségü gyi Minisztériummal egyetértésben 37 milliárd forintos fejlesztési előirányzatot tervezett. Majd következik egy mondat, hogy ennek érvényesítésére a költségvetés egyensúlyi követelményei nem adtak lehetőséget. Mit jelent ez, tisztelt képviselőtársaim? Akar t valamit az OEP, akart valamit az Egészségügyi Minisztérium - de hát sajnos nem sikerült. Ugye, jól értem, nincs benne a költségvetésben sem ennyi összeg, sem más összeg, ami kifejezetten fejlesztésre lenne fordítható, tehát pluszösszeg nincs benne a költ ségvetésben erre a célra? Rendkívüli módon érdekelne a jelen lévő államtitkár úr véleménye, magyarázata ezzel kapcsolatban. Megtisztelne Horváth Zsolt, ha tájékoztatna ennek az érdekérvényesítési mechanizmusnak a lefolytatásáról, mert én azt feltételezem, egy ilyen ügy kapcsán egyértelműen bizonyítható, hogy az Egészségügyi Minisztérium milyen gyenge tárgyalási pozícióban van a Pénzügyminisztériummal szemben akkor, amikor elemi egészségügyi érdekeket próbál érvényesíteni. Lehet, hogy próbálja, de a végeredm ény sajnos eredménytelen. A következő téma, amit röviden szeretnék szóba hozni, a gyógyszertámogatásokkal kapcsolatos. A tavalyi költségvetésben megjelent a gyógyszerkassza lezárásával párhuzamosan, hogy itt egy új ösztönzési mechanizmust fogunk működtetni . Szóval ha a háziorvosok takarékosan bánnak a gyógyszerfelírással, a gyógyszerkasszát nem terhelik túl, akkor abból ők a saját ellátmányuk számára egyfajta ösztönző keretet használhatnak, hasznosíthatnak. Lehet, hogy az én hibám, de nincsenek információim azzal kapcsolatban, hogy az idén ez a bizonyos ösztönzési mechanizmus érdemben hogyan működött. Arról is nagyon szívesen meghallgatnám Horváth Zsolt államtitkár urat, hogyan vált be az az ötlet, hogy ösztönözzük az orvosokat.