Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 19 (166. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Áder János): - BÉKI GABRIELLA (SZDSZ):
4873 (18.40) A betegellátás színvonala nagyon sok mindentől függ. Függ az ellátórendszer struktúr ájától, attól, hogy mennyire épülnek egymásra azok a szintek - az alapellátási, a szakellátási, illetve a fekvőbetegellátási szint , ahol végigjárhat egy utat a beteg. Természetesen vannak személyi feltételei a betegellátás színvonalának. Nem mellékes, h ogy azok az emberek, akikkel az egészségügyi ellátás során találkozik a beteg, milyen hangulatban, milyen állapotban, milyen körülmények között foglalkoznak vele. S természetesen van egy dologi vonzata is. Ebben a vitában nagyon sokan megállapítottuk, hogy a dologi kiadások bizony nem emelkednek a szükséges mértékben. A rendelkezésemre álló időben elsősorban az Egészségbiztosítási Alapnak azt a részletét szeretném górcső alá venni, amelyik a természetbeni ellátásokról szól, azon belül is a gyógyítómegelőző ellátásokról. Az ÁSZjelentés is tartalmazza azt a megállapítást, hogy itt a növekedés mértéke - amennyivel 2001ben megemelésre kerül az előirányzat - 11,3 százalék. Ezt a 11,3 százalékot úgy számíthatjuk ki, hogy vesszük a 2000. évi összeget, ami ebben a költségvetésben 358,8 milliárd, és ehhez viszonyítjuk azt, amit 2001re tervez a költségvetés, a 399 milliárdot. Csakhogy az ÁSZ is megállapítja, hogy az idei várható teljesítés ennél lényegesen magasabb lesz, majdnem 15 milliárd forint a különbség. Ha e zt a két számot viszonyítjuk egymáshoz, akkor egészen pontosan 6,85 jön ki. 6,85! Őszintén szólva nem értem az ÁSZjelentésben azt a mondatot, hogy ha a várható teljesítéshez viszonyítjuk a növekedést, akkor 9,3 százalékos növekedést állapíthatunk meg. Sze rettem volna azt a kérdést az ÁSZ illetékes képviselőjének feltenni, hogyan jön ki a 9 százalék, mert én ezt semmilyen módon nem tudtam kiszámolni. De érzékelhető, hogy jelentős a különbség. Ha 9 százalék, akkor