Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 19 (166. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - T. ASZTALOS ILDIKÓ (SZDSZ):
4794 Én most inkább az egészségüggyel foglalkoznék egy kicsit hosszasabban. Azt hiszem, abban egyetérthetünk, hogy az egészségügyi reform elmaradása csak tovább mélyíti az egé szségügyi ellátórendszer problémáit. Az egészségügy és a piacgazdaság összefüggése sokrétű és konfliktusokkal terhes. Az egészség megtartása, a megbomlott egészség helyreállítása természetesen pénzbe kerül. Tehát az egészség egyrészt áru, másrészt egészen egyedülálló, mással nem helyettesíthető érték. Hozzátartozik az ember személyiségéhez, birtoklása alapvető emberi jog. A népesség egészsége az alapvető közjavak egyike, a lakosság rossz egészségi állapota a gazdasági fejlődés egyik akadálya is lehet. Világ szerte válságjelenségek észlelhetők az egészségügy finanszírozásában, és ezek természetesen súlyosabbak akkor, hogyha egy ország kicsi és az ország gazdasága nem eléggé prosperál. Magyarországon ma a gazdaság prosperálásának lehetünk tanúi, éppen ezért fon tos, hogy az egészségügyi reformról ezen kapcsolatban is beszéljünk. A magyar népesség egészségi állapota mindezenközben lényegesen rosszabb, mint a fejlett országokban, sok a beteg, kevés a gyógyításra szánt pénz. A drámai kifejlet elkerüléséhez tulajdonk éppen csak a megelőzés lehet a cél, mégpedig az egész népesség körében. Magyarországon az emberek ugyan az egészséget a legfőbb értéknek tekintik, de saját egészségük megőrzése érdekében nagyon keveset költenek. De a lakosság egészének szinten tartására ar ányosan kevesebbet költ az állam is, mint azt bármely más hozzánk hasonló országokban teszik. Ráadásul ezt a keveset is megkérdőjelezhető hatékonysággal. Ma az egészségügyi ellátási rendszer szétesőben van, rosszul érzi magá t a beteg, hiszen lepusztult kórházban kénytelen gyógyíttatni magát, de rosszul érzi magát a járulékfizető is, hiszen nem tudja, miért, és főképpen nem tudja, hogyan fogják