Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 19 (166. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz):
4775 meg. Ha a kórháznak külön forrást jelent, nem a gyógyítás általános költségeibe tartozik egy radiológiai vizsgálat elvégzése, akkor azokat az eseteket is komputertomográffal vizsgáljuk meg, amelyeket sokkal egyszerűbb, sokkal olcsóbb módon is me g lehetne vizsgálni - és ez csak egy konkrét példa. A finanszírozásnak ezeket a lyukait, érzésem szerint, be kellene tömni. Itt az a kérdés merül fel, hogy amikor én egyrészt kormánypártiként - és nemcsak lojalitásból - itt, ebben a Házban '90 óta állandóa n sürgettem az összefüggések egybelátását szolgáló megoldáskeresések nyomán, hogy együtt van most minden költségvetés, egy csomagban, ezt tulajdonképpen helyeslem. Ugyanakkor ahogy a nagy költségvetésben is, az egyes fejezetekben az irányítási jog egyértel műen a szakminiszteré, azt gondolom, az egészségügyben is ennek kell lennie, és az átjárhatóságok, amikről itt szó esett... - nem az elvonás formájában lesz pénzspórolás, hanem az ésszerűsítés irányában. A kollégáink kitanulták már ennek a finanszírozásnak minden csínjátbínját, pontosan tudják, hogy egy bizonyos beavatkozás elvégezhető fekvőbetegellátásban, elvégezhető járóbetegellátásban. Melyikben fogják elvégezni? Abban, amelyikből több pénz jut az intézmény számára. Nyilvánvaló, hogy azonos szolgálta tásért azonos juttatást kell adni, és ezeknek a kérdéseknek a jó rendben tartása nem lehet a Pénzügyminisztérium feladata, meg kell adni a szakmának a magáét. Több szó esett a vita folyamán a privatizációról, itt nagyon zavaros helyzet van. A társadalombiz tosítás létével egy magánkézben lévő intézmény összhangban lehet - a biztosító és a szolgáltató közti szerződés kérdése. Nem jobb a kórház attól, hogy önkormányzat a tulajdonosa, vagy állam a tulajdonosa, vagy magán a tulajdonosa. Befogadhatja a biztosítás i rendszer a