Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 19 (166. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - BÉKI GABRIELLA (SZDSZ):
4607 kérdéseit tárgyaljuk; én egy szóval jellemezve ezt a költségvetést, azt a jelzőt tudom használni, hogy a visszarendeződés költségvetéséről van szó. Mielőtt általános vitába illően az általános megjegyzéseimet megfogalmaznám, hogy aztán néhány részletkérdésről is beszéljek, engedjenek meg néhány megjegyzést az általános megjegyzések elé a dolog tárgyalásával kapcsolatban. Az előbb már elég indulatosan kitört b előlem, hogy mennyire méltatlannak tartom azt a helyzetet, ahogy a költségvetést tárgyalnunk kell, azt a helyzetet, amelybe belekényszerített bennünket a kormánypárti többség. A társadalombiztosítás költségvetését éveken keresztül önálló költségvetésként, 15 órás időkeretben tárgyalta a parlament, a nagy költségvetést, a nemzetgazdaság költségvetését 30 órás időkeretben. Most két év anyaga áll előttünk; ez azt jelenti, hogy 30 plusz 15 óra kétszer, vagyis 90 óra lenne a normális tárgyalási idő, a korábbi ha gyományainknak megfelelően. Most 60 órában tárgyaljuk egy kalap alatt ezeket a kérdéseket, olyan körülmények között, hogy ezt a 60 óra tárgyalási időt - a parlament plusz egyéb feladatai mellett - egy hét alatt kell lezavarni, reggel 8 órától éjjel 24 órái g, és hat napon keresztül, hiszen még szombaton is elő van jegyezve a tárgyalás. (Közbeszólás: Kommunistaszombat!) Valaki itt megjegyzi, hogy kommunistaszombat... Én azt gondolom, hogy aki ezt a tárgyalási menetrendet előterjesztette, az nem vette komolyan a költségvetést, nem vette komolyan a költségvetési vita szerepét - egyszerűen le akarja zavarni. Ilyen körülmények között nem meglepő, hogy a szokottnál is kevesebb és a szokottnál is csüggedtebb képviselő ül itt. Szeretném azzal kezdeni az általános meg jegyzéseimet, amit már néhányan a költségvetés kapcsán elmondtak előttem, hogy a kormány megint a törvényesség megsértésével terjesztett be