Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 19 (166. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. GÓGL ÁRPÁD egészségügyi miniszter:
4593 rezidensképzést kiterjeszti négy évre, és az egészségügyi törvény által előírt szinten tartó képzést, amely egy ötéves ciklusban valósulhat meg, hiszen ez az előírás; ezekhez a célokhoz 2001ben 2,5 mi lliárd forint jelenik meg. Nyilvánvaló, egy ilyen struktúrájú tárcaköltségvetés a 11 százalék többletet, a 7 milliárdot súlyozva használja föl. A következő csoport, amire pénzeszközöket kellett szerkeszteni és rendelni, a tárca beruházásai. A tárca beruház ásainak keretében a tenderelbírálás megtörtént, és mivel az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet a hátrányos helyzetbe kerültek, az életbe visszailleszkedők számára egy korszerű módszertani központ, úgy gondolom, ennek kiépítését senki nem vitathatja. A következő az Országos Sportegészségügyi Intézet, most már a Semmelweis Egyetem keretén belül. Ha elfogadjuk azt az egészségfogalmat, amivel nem dolgozik a '97ben elfogadott egészségügyi törvény, a korszerű egészségfogalom testi, lelki és szociális jólétrő l beszél; a testi jóléthez pedig a korszerű testkultúra hozzátartozik. Az Országos Idegsebészeti Intézet rekonstrukciója elengedhetetlen és folytatandó. Van egy örökségünk, egy évtizedes, a soproni rekonstrukció, amelyet szeretnénk végre befejezni, hiszen egy államilag garantált hitelállomány terheli. Valamelyest tudjuk növelni a fejlesztési sorunkat is, ez 1,7 milliárddal nő, és itt azt gondolom, hogy meg kell említeni azt a 600 millió forintot is, ami a korszerű szűrés, az emlő, a vastagbél- és a méhnyak rákszűrés pénzeszközét tartalmazza. Egy új sor is megjelenik, ez talán illeszthető a családpolitikai programhoz, mert a magzatvédelmi törvényhez csatlakozó feladatainkhoz is hozzárendeltünk néhány száz millió forintot.