Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 18 (165. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - NYITRAY ANDRÁS (Fidesz):
4534 Én valójában egyébként a honvédelmi költségvetés egy bizonyos aspektusáról szeretnék beszélni, nevezetesen arról, amely a NATOtagságunkból adódó nemze tközi kötelezettségeink teljesítésével függ össze, ezen belül is a nemzetközi békefenntartásban való részvételünkről. Nekem volt alkalmam az idén meglátogatni a KFORalakulatot Pristinában, és az ott szerzett tapasztalataim alapján is mondhatom, nagy örömm el tölt az el, hogy a honvédség költségvetése az ideihez képest is jelentősen emelkedik. Egy költségvetési vitában a számok teljességgel nem mellőzhetők, bár én igyekszem a számok idézését a minimálisra csökkenteni. (22.30) De azért el kell mondanom, hogy 2001re, mint azt önök is tudják, 230 milliárdos, 2002re 260 milliárdos költségvetése lesz a Magyar Honvédségnek, amiből a honvédelmi reform számos kiadása mellett szándékaink szerint ezekre az említett nemzetközi kötelezettségekre, a békefenntartó alakul atok fenntartására is elegendő összeg fog jutni. Hiszen tudjuk nagyon jól, és csak emlékeztetni szeretném a jelenlévőket, hogy tulajdonképpen a haderőreform kiváltó oka éppen az volt, hogy bebizonyosodott, annak idején, amikor az első békefenntartó alakula tot össze kellett állítani, olyan hihetetlen nehézségekbe ütközött főként az anyagi feltételek előteremtése, hogy bizony az egész Magyar Honvédségnek össze kellett szednie magát. Ez tarthatatlan állapot. Nem véletlen, hogy azóta folyamatosan az erre fordít ott költségvetési összeg növekszik. Úgy gondolom, nem kell különösen magyarázni, hogy országunk külső biztonságához nagymértékben hozzájárul az, hogy a világ számos területén vannak magyar katonai alakulatok békefenntartóként, és ez a békefenntartás olyan szempontból is növeli országunk hírnevét, hogy ezeknek a katonáknak a tevékenysége a világon mindenütt elismerést kelt. Ha már ezt