Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 18 (165. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - T. ASZTALOS ILDIKÓ (SZDSZ):
4470 gondolják úgy, hogy a gyed lesz a megoldás. Ez az a gyed, amelyet az önök várakozásával ellentétben olyan kevesen tudtak igénybe venni, hogy 11 milliárd forint gyedre szánt pénz bent maradt a kasszában. Önök azok, Arnóth képviselőtársam, akik például sajnálják azt a rendszeres gyermekvédelmi támogatást - mert ön ebből a családtámogatási sorból ezt az egyet tette kritika tárgyává , amelyik biztosan a legszegényebb emberekhez jut. Én azt gondolom, hogy nem dob tuk ki, képviselő úr, a gyerekeket a hajóból. (Tóth István: Hanem?) Ellenkezőleg, azokat mentettük, akiket leginkább menteni kell: a legrászorultabbakat, a legelesettebbek családjait. Önök pedig azt gondolják, hogy ezek a gyerekek vagy nem léteznek, vagy a szüleik szegénysége miatt még büntetni is kell őket. (Dr. Horváth Zsolt: És akik képesek voltak dolgozni, azok meg pusztultak.) Összesen ennyi történik az önök kormányzása idején. (Perlaki Jenő: Csúsztatás!) Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Megadom a szót felszólalásra T. Asztalos Ildikó képviselő asszonynak, SZDSZ. T. ASZTALOS ILDIKÓ (SZDSZ) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Urak! Egyetértek kormánypárti képviselőt ársaimmal abban, hogy az OrbánTorgyánkormány az előttünk lévő kétéves költségvetéstervezettel egy új stílust, egy új gondolkodást vezetett be, hiszen még egyetlen kormánynak sem jutott eszébe, hogy egy költségvetéstervezetet ne a hatályos jogszabályokn ak megfelelően, azaz törvénytelenül terjesszen a Ház elé. Most ez megtörtént.