Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 18 (165. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - BORKÓ KÁROLY (Fidesz):
4467 Köszönöm. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Két percre megadom a szót Borkó Károly képviselő úrnak, Fidesz. BORKÓ KÁROLY (Fidesz) : Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ha ebben az országban gyerekek éheznek, az valóban ször nyű és nagyon sajnálatos, és úgy gondolom, mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy ez ne legyen így. Ehhez képest emlékeztetünk arra is, hogy amikor felvetődött csak kvázi gondolatkísérlet szintjén, hogy a családi pótlék egy részét a rászorult családo knak oly módon folyósítaná a kormány, hogy azt a gyerekek élelmiszer formájában kapják az iskolában, óvodában, vagy szóba került az, hogy esetleg ezt a pénzt élelmiszerjegy formájában adják oda a családoknak, micsoda elementáris felháborodást keltett ez az ellenzék soraiban. Emlékeztetünk arra is, hogy amikor Torgyán József az iskolatejakciót kitalálta, a megyében is megvolt ennek a visszhangja. SzabolcsSzatmárBereg megyében, az egyik legszegényebb megyében egyes ellenzéki képviselők megkérdőjelezték azt , hogy miért Szabolcsban kell ezt a támogatást adni, és miért a Szabolcstej mint vállalat az, amelyik ezt az iskolatejet az ottani iskolásoknak szállítja. Az, hogy nekünk kevesebb gyerek után kell a gyerekkedvezményeket odaadni, mint az előző kormánynak, a zt gondolom, nagyon sajnálatos, mert azt mutatja, hogy az előző kormány ideje alatt a gyermekvállalási kedv jelentősen csökkent. Örömmel jelenthetem az ellenzéknek, hogy Magyarországon 2000 első félévében 1200 gyerekkel több született, mint az előző év has onló időszakában. Tehát születnek