Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 18 (165. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - KOVÁCS FERENC (Fidesz):
4433 Ezért nagy örömmel konstatálhatjuk mindannyian, hog y több minisztérium több fejezetében a gazdaság teljesítőképességével arányosan növekednek az ezekre az épületekre fordítható összegek, támogatások. Külön öröm számomra, hogy a Széchenyiprogram keretén belül kifejezetten a kiemelten támogatandó körök közé emelték fel a kastélyprogramot. Műemléképületállományunk sorsa és jelenlegi állapota súlyos tehertétel mind a költségvetés, mind a jelenlegi tulajdonosok számára. A második világháborút megelőző évek óta az ismert politikai okokból eltűnt az a vagyon, me ly ezen épületek működtetését, felújítását finanszírozhatná. Sok értékes épület pusztult és tűnt el még a legutóbbi 15 évben is. Sajnálatos, de kijelenthető, hogy jó pár épület esetében a 24. órában vagyunk. A természeti adottságok mellett építészeti öröks égünk jelenti a legnagyobb vendégforgalmi vonzerőt a világ minden részén. Különösen nagy vonzerőt jelentenek a természeti értékek, plusz az emberi tevékenység által létrehozott szellemi és anyagi értékek együttes pozitív tartalmú megjelenésének ritka példá i. Európában egyre nagyobb jelentőséget kap a tradicionális kultúrtáj - mint az ember által befolyásolt, alakított természetes és az abba belesimuló épített környezet harmonikus egysége , amely minden ország, minden kisebbnagyobb térség sajátosságait, az ott élő és alkotó emberek évszázadok alatt kialakított környezetét foglalja egységbe. A világ legjelentősebb idegenforgalmi célterületein éppen a környezetükkel teljes harmóniában lévő műemlékek révén fejtenek ki rendkívüli vonzerőt. Példákat említenék: V elence lagúnái vagy a MontSaintMichel katedrálisa a tengeröbölből kiemelkedő szirten. A sikeres, nagy idegenforgalmat generáló kulturális események is általában az épített és a természetes