Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 18 (165. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. BOGNÁR LÁSZLÓ (MIÉP):
4418 közötti tartományban növeked ni. És ennek ellenére tudott például az infláció '99ben 10 százalékos szinten maradni. Tehát azt gondolom, ha két ilyen, viszonylag nagy kihívás után a magyar gazdaság jól teljesített, akkor minden okunk és reményünk meglehet arra, hogy a következő két év ben, még ha ilyen jellegű események történnének is, mondjuk, a déli határainknál vagy a világgazdaságban, akkor is kiállhatja ezt a próbát. Tehát ez mindenképpen feljogosíthat bennünket arra, hogy hosszabb távra tervezzünk. Másodsorban: tí z esztendő van a magyar piacgazdaság háta mögött. Tíz olyan esztendő, amikor kiépültek a piacgazdaság intézményei; amikor gyakorlatilag egy új időszakban a finomhangolás, a kisebb, apró teendők megtételére van szükség. Éppen ezért mondhatjuk, hogy ma vagyu nk abban a helyzetben, hogy két évre tervezzünk előre. Köszönöm. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm. Két percre megadom a szót Bognár László képviselő úrnak, MIÉP. DR. BOGNÁR LÁSZLÓ (MIÉP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Csa k röviden reagálnék a kétéves periodikára. A Magyar Igazság és Élet Pártja elvileg jónak tarthatna - vagy jól fel lehetne rá készülni - egy hosszú távú prognózist. Csak akkor ezt egy kicsit előbb kértük volna bejelenteni, mert fel lehetett volna rá készüln i. Elvileg nem vagyunk ellene, de most már nem tudnak meggyőzni ennek a helyességéről, mert olyan rövid az idő. Még egy dologban szeretnék szólni: a társadalmi önszerveződések támogatása, a társadalmi és a karitatív szervezetek működési támogatása valóban nagyon alacsonynak