Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 18 (165. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. FÜLE ISTVÁN (MSZP):
4345 ismerve akár el is tekinthetnénk a törvényjavaslat konkrét elemzésétől. Ebben számomra nem is az a legfontosabb, hogy megfelelő törvényi előfeltételek híján került benyújtásra, ugyanis ahhoz, hogy éppen a kormány nem tartja be a törvényeket, már hozzászokhattunk, mint ahogy ahhoz is, hogy az erre vonatkozó kritikai megjegyzésekre érdemben nem hajlandó reagálni. Az sem a legfontosabb, hogy a kétéves költségvetés tervezete egyben a demokratikus intézményrendszer elleni újabb támadást jelenti, hiszen a költségvetés parlament ált ali elfogadása, annak éves ütemezése csakúgy, mint a zárszámadás, olyan parlamenti ellenzéki alapjog, amire az ehhez értők azt mondják, hogy a demokráciát a diktatúrától egyebek mellett épp az állami költségvetés nyilvánossága, átláthatósága különbözteti m eg. És hogy mennyire a két fogalom, a demokrácia és a diktatúra határmezsgyéjén haladunk, bizonyítja az, hogy a szükséges törvényi feltételek nemcsak a formális benyújtáshoz sincsenek meg, de több tartalmi, adott esetben kétharmados többséget igénylő kérdé st érintő törvényjavaslatot sem fogadott el a tisztelt Ház. Ezek javarészt az önkormányzatok finanszírozási rendszerét érintik. Ami pedig a stabil, kiszámítható költségvetési tervezést illeti, amit a kormánypárti képviselők előszeretettel hangsúlyoznak a k ét év kapcsán, nos, ehhez kiindulásként az kellene, hogy az elmúlt tíz évben mindhárom kormány által ígért államháztartási reform keretében rögzítsék az állami feladatokat, és ehhez igazodóan határozzák meg az intézmények gazdálkodásának pénzügyi feltétele it. Ez esetben ugyanis mód lenne arra, hogy évenként csupán a feladatvállalásnak megfelelően módosítsák az egyes intézmények költségvetését, és az új állami források esetében csak annak szétosztásáról döntsenek, azaz a jelenlegihez képest szűkítenék az áll ami