Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 18 (165. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP):
4333 pé nzügyőrség parancsnokainál is kint volt a költségvetés, és bizony sokat panaszkodtak. Én úgy gondoltam, a Pénzügyminisztérium házon belül lehetett volna egy kicsit olyan, hogy minden szentnek maga felé hajlik a keze, és akkor kicsit jobban hajolhatott voln a a keze a vám- és pénzügyőrség felé. Felvetették ugyanis, hogy a kormányzat vagy az előterjesztés legalább a lehetőséget adná meg nekik arra, hogy a bevételekben jobban érdekeltek legyenek, hiszen nem mindegy - mivel a költségvetés jelentős hányadát azért a vám- és pénzügyőrség teremti elő , hogyan vannak motiválva ezek az emberek; továbbra is a csaknem minimálbér körüli bérszinten, vagy pedig azt mondják, hogy az általuk produkált többletbevételből többet profitálhatnak, többet vihetnek majd haza. Ezt az ért nagyon javasolnám még átgondolásra. Remélem, talán még nem késő. Ami az egyéb kritikáimat illeti, nagy meglepetéssel olvastam az általános rész 25. oldalán, miszerint az Országgyűlés felhatalmazza a kormányt arra, hogy a felsorolt nemzetközi bankok fel é - és most idézem - "a kormány által kötendő hitelszerződéseknél, az ezen intézmények által megkívánt formában, összegszerű korlátozás nélkül kezességet, vagy egyéb szerződést biztosító, önálló kötelezettséget vállaljon." Nagyon remélem természetesen, hog y a kormány nem fog élni, pláne nem fog visszaélni ezzel a lehetőséggel, hogy összegszerű korlátozás nélkül vállalhat kezességet, de én már pusztán e miatt az egy beszúrás miatt se tudom elfogadni az egész költségvetést, mert le lehet vele ültetni az egész államháztartást. Mondom, biztos vagyok benne vagy nagyon remélem, hogy erre nem kerül sor. De elfogadhatatlannak tartom az előterjesztés alábbi részét is: "A számviteli törvényben és az adótörvényben tervezett módosítások révén a pénzügyi szféra vállalkoz ásai egymilliárd