Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 18 (165. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - TARDOS MÁRTON (SZDSZ):
4312 körülmények között, a világpiaci kereslet kialakult viszon yai között, nem igazán működőképes, nem képes alkalmazkodni a keresleti viszonyokhoz. Ebben az átlagszámok nem mutatnak világos képet, mert jelentős tőkeimport volt Magyarországon, és a vállalatoknak egy jelentős része, mondhatnám, hála istennek, a külföld i tőke segítségével alkalmazkodott a keresleti viszonyokhoz, és korszerűen termel, új ágazatok, új fejlesztések jöttek létre, és hallatlanul nagy eredményeket értünk el ezekkel. De ez nem ellentétes azzal, hogy a tőkének egy jelentős része - csak egy csúny a szót tudok használni - rohad az országban, a vállalatok, amelyek ezzel a tőkével rendelkeznek, és nem tudnak külföldi tőkeinjekcióval meggazdagodni, vegetálnak. Ez azt jelenti, hogy fölélik a tőkeértéküket, hogy az amortizációra sem tudnak elegendőt költ eni, holott befektetéseket kellene végrehajtani, és a befektetésekhez nagy mennyiségben friss tőkére van szükség. A kormányzat úgy tesz, mintha foglalkozna ezzel a kérdéssel, és ezt a kis- és középvállalati program keretében kívánja megvalósítani. Hallatla nul fontosnak tartom és támogatom a kis- és középvállalatok fejlesztését, és tisztában vagyok azzal, hogy az Egyesült Államokban ilyen programokkal a foglalkoztatás terén nagyon nagy eredményeket értek el, de nem ez a magyar problematika lényege. Magyarors zágon az elmúlt tíz év fejlődése alapján, egy olyan helyzetben, amikor nem voltak kisvállalatok, ma 800 ezer kisvállalat van, és ez a szám meghaladja azt, ami reális lenne a magyar gazdaság feltételei között. Ezek között vannak olyan mikrogazdaságok, amely eknek nyilvánvalóan nem a gazdasági és a profittermelő tevékenysége a fontos, hanem egyszerűen olcsóbban akarnak bérköltséghez vagy életszínvonalfönntartó jövedelemhez jutni, és ezért vállalják a kényszervállalkozói státust. Rengeteg olyan vállalkozás van , ahol a növekedés lehetősége egyáltalán nem