Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 18 (165. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - TARDOS MÁRTON (SZDSZ):
4311 adóbevételekkel lehet számolni, amelyekről el lehet kerülni a beszámolást. Az a kérdés, amit a kétéves költségvetésről valójában föl akarok vetni, most tehát nem az, hogy jogszerűe, nem az, hogy reálise egy kis országban, a világgazdasági hullámzásoknak ennyire kitett országban élen járni abban, hogy két évre vállal a kormány kötelezettségeket, hanem az, hogy milyen feltételekkel lehet egyáltalán erről a kérdésről beszélni egy parlamentáris demokrácia feltételei mellett. Véleményem szerint tudniillik az a helyzet, hogy egy kétéves költségvetés annak a jogviszonynak a fejlesztését követeli meg, amiben a parlament a kormányt ellenőr izni tudja; hiszen még egy egyéves költségvetésben is 100 milliárdos nagyságrendű volt, a múlt évben is, ebben az évben is az az összeg, amiről a kormány menet közben nem számolt el a parlamentnek, és csak az utólagos elszámolásánál derült fény arra, hogy mire is költötte a bevételeket. Ez a veszély egy kétéves költségvetésnél sokkal nagyobb, ugyanakkor éppen az elmúlt hetekben végrehajtott törvénymódosítással az egyéves költségvetéshez sem megfelelő ellenőrzési törvényi szabályozásokat a kormány a saját ja vára enyhítette, azaz még kevesebb dologról kell beszámolnia, mielőtt fölhasználja a többletjövedelemből származó bevételeit. Ez teljes mértékben elfogadhatatlan, és teljes mértékben ellentétben van a demokratikus jogállam fölfogásával. Ezután csak egy kér dést szeretnék említeni, és egy másik kérdésre majd egy másik fölszólalásomban akarok visszatérni. Ez az, hogy adott körülmények között mi az a feladat, amit mindenképpen végre kell hajtani. Ez pedig a beruházások növekedésének az ügye. Nyilvánvaló dolog, hogy a tíz évig tartó hanyatlás és színvonalvisszatérés egyik oka, hogy Magyarországon valamikor jelentős beruházásokat hajtottak végre, és az a tőke, amit itt beruházásokkal végrehajtottak, adott