Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 18 (165. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - TARDOS MÁRTON (SZDSZ):
4309 Föl szeretném hívni azonban a figyelmet arra, hogy a siker, amiről a kormányoldalon lévő képviselők és a kormány tagjai szeretnek beszélni, nagyon viszonylagos dolog. Nevezetesen arról van szó, hogy egy súlyos gazdasági visszaesés után most közelítettük meg az 1989es egy főre eső jövedelem vagy GDPtermelés színvonalát - most értük el , és annak az árán értük el, hogy mind a közszolgáltatások, mind a bérek és egyéb jövedelmek színvonala alacsonyabb, mint amit 1989ben nem tartottunk elfogadhatónak. Gondolják meg, hogy ez mit jelent abból a szempontból, amit nagyon fontos ügynek tekintünk: hogy a Lajta vonalán törés vane, és Magyarország lényegesen alacsonyabb színvonalon termel és fogyaszt, mint ahogy a Lajtán túli országok ezt teszik. Mivel azokban az országokban ezalatt, tehát a kiegyenlítés - tehát a visszaesés és a v isszaesést pótló növekedés - időszakában átlagosan körülbelül évi 3 százalékos vagy azt meghaladó növekedés volt, ebből levonhatjuk azt a következtetést, hogy az a rés, ami a Lajta vonalán megjelenik, pillanatnyilag még nagyobb, és nem is jelentéktelen mér tékben nagyobb. S ha az életszínvonalat nézzük, akkor meg különösen nagyobb, mint amilyen volt tíz évvel ezelőtt. Ehhez még hozzátehetem azt is, hogy mivel Magyarországon ez alatt a tíz év alatt a jövedelmek nagyon nagy mértékben differenciálódtak, az átla g alatt keresők és az alsó egyharmadban élők tömege szempontjából ez a különbség pedig különlegesen nagy. Mi következik ebből? Az következik, hogy nehéz helyzetben van minden kormányzat, amely ilyen körülmények között költségvetést kell hogy beterjesszen, mert a lehetőségek és az igények nem esnek egybe, a lehetőségek és az igények között nagyon nagy a különbség. Ezért nagyon óvatosan figyelem a kormányoldalnak azt a véleményét, hogy ezt a problémát teljes sikerrel, minden szempontból sikeresen tudta áthida lni. Én úgy