Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 17 (164. szám) - Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő szavazás - VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár:
4015 forrásaik bővítésére felve tt hiteleik kamata után már 2001től 40 százalék adókedvezményt érvényesíthessenek, függetlenül attól, hogy a beruházás milyen térségben valósul meg. A megváltozott munkaképességűek esélyegyenlőségének javítása érdekében támogatható az a javaslat is, amely a foglalkoztatásukhoz kapcsolódó kedvezményt növeli havi 3 ezer forintról a nekik fizetett bér, de legfeljebb a minimálbér felére. A kormány a mezőgazdasági kistermelők adminisztrációjának csökkentése érdekében elfogadja azt a javaslatot, hogy harmadával, 1,5 millió forintról 2 millió forintra emelkedjék az a bevételi értékhatár, ameddig lehetőség lesz az egyszerűsített nyilatkozat megtételére, ha a kistermelő bevételének 20 százalékát kitevő számlával rendelkezik. (18.40) Nekik, ha más jövedelmük nincs, n em kell adót fizetniük, és adóbevallás helyett elég a bevételükről szóló nyilatkozatot megtenniük. Az adózók adminisztrációs terheit csökkenti az a javaslat is, amely megszünteti az adókedvezmény évközi visszafizetését. A kormány a szabályozásbeli különbsé gek oldása érdekében több olyan javaslatot is támogat, amely az egyes adókötelezettségeket módosítja. Így például támogatja az olimpiai játékokon 46. helyezést elérők pénzjutalmának adómentességét, már az ez évi olimpián eredményesen szereplők esetében is alkalmazható módon. Támogatható az az indítvány is, amely a közgyűjteményi dolgozók dokumentumvásárlására törvény által biztosított juttatást a pedagógusoknak szakkönyv vásárlására adott összeghez hasonlóan mentesíti az adózás alól. A kormány kompromisszu mkészségét igazolja, hogy támogatja az