Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 17 (164. szám) - Döntés önálló indítványok tárgysorozatba-vételéről - DR. SZENT-IVÁNYI ISTVÁN (SZDSZ):
3977 nem is akar kielégíteni, és valóban ez vezetett a jelenlegi kaotikus helyzethez. A Szabad Demokraták Szövetsége az év folyamán - részben e helyzetre is reagálva, de részben a határon túli magyarság tényleges és konkrét szükségleteit is figyelembe véve - egy törvényjavaslatot nyújtott be. Nagyon sajnáljuk, hogy ez a törvényjavaslat az ill etékes bizottságban nem kapta meg a többséget, de reméljük, hogy a Ház támogatni tudja. Ez a javaslat ugyanis a valódi problémák orvoslásáról szól, tisztelt képviselőtársaim. Ez a javaslat azoknak akar segíteni, akik ott helyben maradnak, és helyben kívánj ák megőrizni a magyarságukat, és ezt vállalják is. Mi nem kívánunk foglalkozni azzal a kérdéssel, amire, úgy tűnik, a kormány sem tud választ adni, hogy ki a magyar. A mi felfogásunkban azokat kell támogatni, akik magyar oktatási intézményekben tanulnak va gy tanítanak, akik magyar kulturális intézményeket akarnak ott helyben fenntartani, akik a magyar sajtó és a magyar média lehetőségeit kívánják elősegíteni. A Szabad Demokraták Szövetsége nagyon konkrét cselekvési programot javasol, konkrét, kézzelfogható terveket fogalmaz meg. Kimondja, hogy az oktatási intézmények tanulói részesüljenek tankönyvtámogatásban, férjenek hozzá a Sulinet- vagy az iskolai internetprogramokhoz; kimondja, hogy a tanárok kapjanak kedvezményes támogatást a szakirodalom megvásárlásáh oz, kapjanak továbbképzési lehetőséget, jussanak hozzá kedvezményesen számítógéphez, rendelkezzenek utazási kedvezményekkel. A felsőoktatásban dolgozók férhessenek hozzá azonos feltételekkel a Széchenyiösztöndíjhoz, a felsőoktatási magyar hallgatók - tehá t, akik magyar nyelven folytatnak tanulmányokat - részképzésben vehessenek részt, illesse meg őket a diákigazolvány, más kedvezmények.