Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 17 (164. szám) - Pál Béla és Veres János (MSZP) - a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterhez - "Mennyi az infláció tartós állami tulajdonban lévő agrárvállalkozások dolgozói esetében?" címmel - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára:
3934 engedélyezett keresetnövekedéshez, nemhogy a 2 százalékos növekedés, ellenkezőleg, közel 1,5 százalékos va gy annál nagyobb csökkenés realizálódik. A hivatalosan elfogadott, magasabb infláció, úgy gondolom, magasabb keresetnövekedéssel kell hogy együtt járjon ennek a dolgozói rétegnek is, s ez még azért is indokolt, mert az agrárágazatban dolgozók jövedelme ele ve elmarad az országos átlagtól. Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Részvénytársaság, amely az önök minisztériumának a felügyelete alatt tevékenykedik, nem veszi figyelembe a megnövekedett inflációt és a megváltozott gazdasági körülményeket, nyilván a zért, mert erre nincs meg a felhatalmazása. Az azonban végképp nem érthető, hogy az ágazati szakszervezetnek ebben a tárgyban dr. Stumpf István miniszter úrhoz írt levelére a miniszter úr még csak választ sem adott. Kérdezem tehát az államtitkár úrtól: mit kívánnak tenni annak érdekében, hogy a tartós állami tulajdonban lévő agrárvállalkozások dolgozói, ahol a vállalat teljesítménye ezt lehetővé teszi, megkapják azt a szintű keresetnövelést, amelyet a magasabb infláció indokol? Várom válaszát. ELNÖK (dr. We kler Ferenc) : Az interpellációra Bogár László államtitkár úr válaszol. Megadom a szót. DR. BOGÁR LÁSZLÓ , a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A kormány a gazdasági növekedés fenntartása, il letve az egyensúly biztosítása közben jelentős erőfeszítéseket tett az infláció mérséklése érdekében. Mint ön is tudja, persze ez napjainkban igen nehéz feladat, hiszen nemcsak a belső intézkedésektől, hanem a külső feltételektől is függ az infláció