Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 17 (164. szám) - Körömi Attila (Fidesz) - a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterhez - "Végrehajtotta-e az MSZP az állami tulajdonú pártingatlanok használatának rendezéséről szóló törvényt?" címmel - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára:
3921 ingatlanra. Az alapterületeket összevetve az MSZP 73 ezer négyzetméterével a többi párt 18 700 négyzetmétere áll, vagyis az MSZP mindké t kimutatás szerint mintegy négyszer akkora jogosultságot szerzett, mint a többi parlamenti párt együttvéve. Az ingyenes használat valódi mértékét a szóban forgó ingatlanrendezési törvény végrehajtásakor lefolytatott átadásátvételi eljárások mutatták meg. Eszerint a törvény július 9i hatálybalépésekor az MSZP a képviselő úr által jelzett két szocialista képviselő által a parlamenti vita során említettnél több, összesen 195 ingatlant használt ingyenesen. Mindamellett el kell mondanom, hogy az MSZP a törvén y végrehajtása során alapvetően törvénytisztelő módon igyekezett eljárni, és az egyeztetések során a többi párthoz hasonlóan a KVI nyilvántartását használta zsinórmértékül. Az érintett pártok - az MSZP is - a KVIvel folyamatosan egyeztetve készítették el a használatukban álló állami tulajdonú ingatlanokat és ingatlanrészeket felsoroló jegyzéket. Ezek a törvényben megjelölt határidőre, tehát október 9ére elkészültek, és sor került a törvényben meghatározott mértéket meghaladó ingatlanok átadásátvételére i s. Az MSZP a törvény által számára engedélyezett 5 ezer négyzetméteres összes alapterületű ingatlanként 28 ingatlan további ingyenes használatát igényelte, és az ezen felüli ingatlanok döntő többségét már visszaadta a KVInek. Az október 9i határidőig még mintegy 800 négyzetméteres alapterülettel három ingatlan átadása nem teljesült, azonban mivel az MSZP a jegyzéken ezeket is visszaadásra jelölte, remélhető, hogy rövid időn belül ezek helyzete is rendeződik, és ezzel a törvény előírásai maradéktalanul tel jesülnek. Végül a kérdésére jelezni szeretném azt is, hogy a KVI már a törvény előkészítésének időszakában megvizsgálta, hogy