Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 17 (164. szám) - Molnár Róbert (FKGP) - a belügyminiszterhez - "Bocsánat, elnök úr!" címmel - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - MOLNÁR RÓBERT (FKGP):
3917 bocsátották. A keletkezett iratokat a BRFK V. kerületi rendőrkapitányság megküldte a szabálysértési eljárás lefolytatására illetékes Pesti Központi Kerületi Bíróságnak. A másodfokon eljáró Főv árosi Bíróság 2000. október 5én kelt jogerős végzésével megállapította, hogy a rendezvényen olyan rendbontás jött létre, amely a cselekménysor adott pillanatában alappal váltotta ki a rendőrségnek a gyülekezésről szóló 1989. évi III. törvény 11. § (2) bek ezdésében írt, a rendbontás megszüntetésére irányuló intézkedési kötelezettségét. A bíróság a rendzavarás szabálysértést elkövető személyt pénzbírsággal sújtotta, a cselekményben részt vevő másik személlyel szemben az eljárást megszüntette. (Kuncze Gábor: Ő tartotta a táblát!) A rendőrség hatékony fellépésének köszönhető, hogy a Magyar Köztársaság életében fontos, ünnepélyes esemény közben történt rendzavaró magatartás nem tette tönkre az eseményt. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok sor aiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Megkérdezem az interpelláló képviselőt, elfogadjae az államtitkár úr válaszát. MOLNÁR RÓBERT (FKGP) : Tisztelt Elnök Úr! Kedves Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm államtitkár úrnak a válaszát, örömö mre szolgál, hogy különösebb rendzavarás és nagyobb botrány nem történt ezen a magasztos ünnepségen. Remélem, hogy ebből a szabad demokraták tisztelt képviselői tanultak... (Kuncze Gábor: 20 millió! Ülj le! - Derültség az SZDSZ soraiban.) Remélem, elnök úr , meginti a kedves képviselőtársát, Kuncze Gábort, hogy próbáljon meg viselkedni a tisztelt Ház