Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. szeptember 5 (154. szám) - Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. CSÚCS LÁSZLÓ, az FKGP képviselőcsoportja részéről:
356 A vártnál kedvezőtlenebb inflációs folyamatok ismeretében messze egyetértünk azzal, hogy a korábban 20012002 tájékára kilátásba helyezett kamatadó, pontosabban a jelenlegi nulla kulcs pozitív kulcsra változtatása nem szerepel az előterjesztett javaslatok között. ( 10.20) Lassan már az tölt el bennünket sikerélménnyel, ami nem szerepel az előterjesztésben. Figyelemmel a megtakarítási hajlandóság gyengülésére is, csak dicsérhető az ez ügyben korábban hangoztatott ígéretek be nem tartása, a visszafogott kormányzati mag atartás. Ezzel együtt ismételten megerősítjük, hogy támogatjuk azt, hogy a tőkejövedelem és a munkajövedelem adóterhe közelítsen egymáshoz. Hogy ezt milyen ütemben és eszközök alkalmazásával lehet fokozatosan elérni, azt alapvetően a makrogazdasági folyama tok, benne az infláció alakulása determinálja. Mindezek mérlegelésével most úgy látjuk, hogy a sok vita ellenére is elfogadható az értékpapírok adásvétele során keletkező árfolyamnyereség nulla adókulcsának javasolt felülvizsgálata. Ha tehát a tőkeszámlán elhelyezett értékpapírok árfolyamnyeresége után a 20 százalékos forrásadó egységesen érvényesül, álláspontunk szerint az előbbiekben részletezett tőke- és munkajövedelmekkel kapcsolatos rendező elvek fokozatos érvényre juttatásának egyik fontos állomása. N em gondoljuk azt, hogy ez fenyegetné a tőzsdét, avagy tartósan visszafogná a befektetési kedvet. Azt sem gondoljuk, hogy egyszerre kellene valamennyi tőkejövedelem forrásadóztatását megoldani, annál jobb a fokozatosság. A jövedéki adót érintő gondjainkból a szőlősgazdák tömegét érintő szőlő- és bortermelésre vonatkozó álláspontunkat a