Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. szeptember 5 (154. szám) - Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - BURÁNY SÁNDOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
346 törvényben meghatározott és 2002ben megszűnő szabályok sorsának tárgyalását. Ez ismét visszavezet minket a finanszírozás problémájához, hiszen nagyon fontos lenne, hogy a jelenlegi és a jövőbeni befektetők felé a kormány világos üzeneteket közvetítsen. Nem történik meg az egyéni vállalkozók esetében számottevő tételt jelentő, 3 forint/kilométer személygépkocsiköltségnorma kiigazítása sem, pedig ez esetben a valorizáció évek óta való elmaradása torzulást eredményez. Ezért javasoljuk a hossz ú évek óta változatlan normaköltségnek a valóságos helyzetet is tükröző korrekcióját. Az Országgyűlés elé terjesztett törvényjavaslat tehát több szempontból is tipikusnak mondható. Tipikus már a beterjesztés módját tekintve is. A kormányzó koalíció pártjai a parlamenti ülésezési rend átalakításával a fontos törvények és módosítások esetében is a rohammunka mellett döntöttek. Az adótörvények esetében rendelkezésre álló 24 órás időkeret szűkössége és felosztása nem teszi lehetővé a 270 szakasszal 20 törvényt érintő javaslatok kielégítő tárgyalását. (10.00) Pedig ezek a szabályok az önök által képviselt választókerületek polgárainak mindennapjait is meghatározzák majd. Mondhatjuk, az Orbánkormány számára az Országgyűlés lassan olyan kellemetlen szereplővé váli k, mint az otthon a reggeli rohanás közben minduntalan feltűnő szomszéd, akivel muszáj ugyan néhány kedves szót váltani, ám ez csupán akusztikai és nem pedig értelmi aktus, hiszen az ember feje közben már az előtte álló feladatok megoldásán jár. Aztán pers ze amikor valaki már egyre több szomszéddal kerül ilyen rossz viszonyba, korántsem biztos, hogy legközelebb is őt választják meg közös képviselőnek.