Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. szeptember 5 (154. szám) - Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - BURÁNY SÁNDOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
340 valóságtól. A valóságot sokkal inkább azok az eszközök jelentik, amelyeket a ko rmány fel kíván használni céljai elérésére. Ezek között az egyik első elem annak hangsúlyozása, hogy a nemzetgazdasági átlagos adóterhelés 20,7 százalékra csökken. Persze azonnal hozzátehetjük, ennek a kitűnő, ámde inkább retorikai fogásnak vajmi kevés köz e van az emberek mindennapi életének könnyítéséhez. Hiszen igaz ugyan, hogy a javaslat szerint a 2000. évihez képest 0,1 százalékkal csökkenne az átlagos adóterhelés, ám ha már a két évvel ezelőtti, azaz az 1998. évi 20,3 százalékot vesszük alapul, akkor e z az érték - különösen a gazdasági növekedésből fakadó előnyöket is figyelembe véve - rendkívül magasnak mondható. Mi több, ha beszámítjuk az 1998 és 2000 közötti bérkiáramlási növekményt, ami a két évvel ezelőttinél még azonos adókulcs mellett is jóval ma gasabb személyi jövedelemadóbevételeket eredményezne, akkor azt mondhatjuk, ez az adóelvonási szint olyan jelentős többletbevételt hoz a költségvetésnek, ami ösztönzi a pazarló állami gazdálkodást és terheli a gazdaságot, valamint a társadalmat. Ezért a M agyar Szocialista Párt a kormánytól az adóterhek valódi csökkentését várja, nem pedig azt, hogy jól hangzó, ám csupán a megtévesztő összehasonlításokban helytálló számadatokkal takargassa a valós helyzetet és szándékait. Persze mindannyian tudjuk, statiszt ikát sokkal könnyebb csinálni, mint megfontolt és helyes adópolitikát. Tisztelt Ház! Fontos lépés a személyi jövedelemadó sávhatárainak kiigazítása, aminek szükségességét a Magyar Szocialista Párt már régen hangoztatja. Örömmel látjuk, hogy az általunk kid olgozott és közzétett ilyen irányú javaslatok kiállták az idő próbáját és hamarosan részben talán meg is valósulnak. Nem értjük viszont, miképp lehetséges az, hogy a javaslat szerint az adóterhelés két jövedelmi sávban tovább növekszik,