Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. szeptember 5 (154. szám) - Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - DOMOKOS LÁSZLÓ, Fidesz képviselőcsoportja részéről:
332 munkanélkül iség, mérséklődő állami elvonások feltételei az adórendszer kiszámíthatóságának, és stabilitásának hangsúlyosabbá válása megfelelő alapot és lehetőséget teremt a megkezdett munkánk folytatásához, céljaink megvalósításához. Az adók leginkább a számok nyelvé n beszédesek. A következő hetekben százalékos kulcsokról, sávokról, tételes összegekről szól majd a vita; nem csak a parlament falai között, hiszen a közteherviselés közvetve vagy közvetlenül mindannyiunkat érint. A számok rengetegében az ember hajlamos me gfeledkezni az őket életre keltő célokról, szándékokról vagy éppen az adatok közti összefüggésekről. Vizsgáljuk meg, milyen adópolitikai eszközökkel tervezi megvalósítani az elérni kívánt társadalmi és politikai célokat a FideszMagyar Polgári Párt országg yűlési képviselőcsoportja! (9.30) Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! A kormány elfogadta a jövő évi, valamint a 2002es évre javasolt személyi jövedelemadótáblát. A kiszámíthatóság jegyében a személyi jövedelemadóhoz tartozó adókulcsok nem változna k. A jövedelmek növekedésének figyelembevétele mellett szükséges a sávhatárok módosítása a tehernövekedés elkerülése érdekében. Eszerint jövőre 480 ezer forint jövedelemig 20 százalék, 1 millió 50 ezer forintig 30 százalék, 1 millió 50 ezer forint felett 4 0 százalékos kulccsal kell adózni. Két év múlva változatlan kulcsok mellett 600 ezer, illetve 1 millió 200 ezer forintra módosulnak a jövedelmi határok. Az átlagos adóteher csökken, a tervezett 20,7 százalék átlagos adóterhelés 0,1 százalékponttal lesz ala csonyabb az ez évi 20,8 százalékos előirányzatnál. A társadalom minden tagját érintő kedvező változásokon túl a FideszMagyar Polgári Párt támogatja a kormányt, hogy a