Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. szeptember 5 (154. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc):
328 megélhetési alelnökök lenni. Kellemetlen lehetett az is, hogy Juhász Judit éppen az antalli normák megsértését sérelmezi. S hogy mi közünk nekünk, a Magyar Országgyűlésnek a Rádió belső bajaihoz? Csak annyi, hogy alapítóként miénk az erkölcs i és anyagi felelősség. Sokan mondják, hogy a magyar parlament rosszul sáfárkodott a bizalommal, a politikai tekintéllyel. Ne hagyjuk, hogy most rosszul sáfárkodjunk a ránk bízott nemzeti vagyonnal, a közszolgálati televízióval és rádióval is! A hátralévő egy percben pedig hadd osszam meg a tévénézőkkel néhány fontos információmat egy itt elhangzott, szintén kulturális kérdésről. Az augusztus 1920ai rendezvényekről van szó. Három információ: 1. Az MSZP lehet, hogy balek volt, de két és fél millió forintot fizetett a rendezvények szervezésével megbízott cégnek. Nagyon sajnáljuk, hogy nem történt megfelelő szakmai egyeztetés, hogy egyszerre két rendezvény kaphatott engedélyt. 2. Koltay Gábor, a Bánk bán rendezője írásban határolta el magát mindazoktól, akik politikai célokra használták fel a szakmai egyeztetés hiánya miatt megtörtént bajt. 3. Ezzel együtt minden jó érzésű emberrel együtt nagyon sajnáljuk azt a közönséget, akit érzéseiben és élményében megzavart az egyeztetési hiba - meg is követtük érte. Haso nló módon sajnáljuk az Operaház közönségét is; az Operaház közönségét és művészeit (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) a szintén ingyen a fővárostól megkapott területen az Ifjúsági és Sportminisztérium által szervezett (Az eln ök ismét jelzi az időkeret leteltét.) bál zajai zavarták meg. De megnyugtatásként mondom, én ezért nem tartom sem nemzetellenesnek, sem kultúraellenesnek... ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) :