Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. szeptember 28 (161. szám) - Az ülésnap megnyitása - Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP):
2670 Így pedig nem lesz lehetőség arra, hogy az értékcsökkenési leírással, nyereségadókedvezményekkel, szerény kedvezményekkel a kis- és középvállalkozások élni tudjanak. Az az inflációs intervallum, amelyet önök 2001re és 2002re tervez nek - a 4, illetve 7 százalékos inflációs intervallumról van szó , azt hiszem, ez a vágyak birodalmába tartozik, hiszen 2000. augusztus végén az infláció 9,6 százalékos volt, az üzemanyagárak drasztikus emelkedése, a világpiaci árrobbanás, a Brendtolaj h ordónkénti 37 dolláros tartományba történő felszökése azt vetíti előre, hogy év végére az infláció Magyarországon a 10 százalékot is meghaladhatja. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) 2001. január 1jétől akkor miért volna ala csonyabb az infláció, tehát illuzórikus elem, amelyre önök hivatkoznak. (Kiss Andor tapsol.) ELNÖK (dr. Áder János) : Göndör István képviselő úr következik, Magyar Szocialista Párt. GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Áll amtitkár Úr! Csak néhány dolgot szeretnék kiemelni ebben az első vitaszakaszban. Az egyik a gyermekkedvezmény kérdése, ehhez szeretnék visszatérni. Ennek különösen indokot ad, amit Lezsák képviselő úr elmondott. Én szeretném továbbvinni az ön javaslatát. F eltételezhetően önt rosszul tájékoztatták, vagy nem nézte meg az ajánlást. Mi azt szeretnénk, ha az a gyerek, aki a lófogatos családjába születik, ugyanolyan feltételekkel tanulhasson, mint az, akinek a családjában már a Mercedesre is futja. Tessék megnézn i, ellentétben Lenártek képviselő úrral, nem a 45ös, a 41es és a 43as indítványunk szól arról, hogy