Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. szeptember 27 (160. szám) - A kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében készített nemzeti stratégiai program elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Szili Katalin):
2577 Ugyanis, bár teljesen igaz, hogy egy korcsoport adatait fogalmazták bele az ESPADkutatások alapján, de az is igaz, hogy azóta megjelent egy kis füzetke, az ISMertető füzetek - csupa nagybetűv el az "ismertető" kifejezés , amelyben ugyanezek a kutatók, nevezetesen az ElekesPaksi kutatópáros már ehhez kapcsolódóan más korcsoportok adatait, illetve országos adatokat is publikál. Tehát ilyen értelemben úgy gondolom, hogy a drogstratégiának ez a r észe tekinthető úgy, hogy születése fázisában ez volt ismert, így került be. Ugyanakkor én is szeretném felhívni a figyelmet arra, én is úgy gondolom, hogy a kapcsolódási pontok az életvezetési és a mentálhigiénés ismeretekkel minden iskolai prevenciónál r endkívül fontos dolog, de bízom benne, hogy akik majd elvileg ezt végrehajtják, pedagógusok lesznek. Lehet, hogy az írók között a pedagógusok csak kisebb arányban jelentek meg, de a végrehajtók között vélhetően nagyobb arányban vesznek részt. Végezetül azt szeretném mondani, bár nem közvetlenül ehhez a témához tartozik, hogy annak idején néhány esetben elütésről, elírásról is beszéltem a dolgozat, illetve a melléklet kapcsán. Úgyhogy az eredetileg előkészített hozzászólásom szövegét - amelyet idő hiányában nem tudtam teljes egészében elmondani - most nagy tisztelettel elajándékoznám az államtitkár úrnak, ha elfogadja, hogy hasznosítsák belőle azokat a részeket, amelyek nem hangzottak el, de talán ezeknek a hibáknak a kijavítását szolgálják. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Megkérdezem a tisztelt képviselőtársaimat, kíváne még valaki felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Tekintettel arra, hogy több jelentkező nincs,