Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. szeptember 27 (160. szám) - A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat és az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki jelentés általános vitájának folytatása - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. VERES JÁNOS (MSZP):
2434 Egy eléggé laza megfogalmazást jelent ez a szö vegszerű pont, bekezdés ebben a javaslatban, tekintettel arra, hogy ettől kezdve a mindenkori kormányok mindenkori kedvére van bízva az, hogy mit értenek több év alatt, mit értenek többéves költségvetési törvényjavaslat alatt, mit értenek többéves költségv etési törvény alatt. Ráadásul azt az inkoherenciát is megengedte magának a kormány ebben az előterjesztésben, hogy egyáltalán nem érinti, hogy hogyan viszonyulnak a költségvetés fejezetei majdan ehhez a kormányzati szándékhoz. Nincs leírva ebben a mostani Áht.módosításban az, hogy vajon a települési önkormányzatoknak, az egyéb önkormányzatoknak milyen költségvetést kell ezt követően készíteniük, ha a kormány megengedi magának azt, hogy többéves költségvetési törvénynek, illetve többéves költségvetési törvé nyjavaslatnak nevezze azt, ami egyéves. Itt már megint ilyen szóértelmezésekről folyhatna a vita, de megítélésem szerint teljesen rendezetlenül hagyja azt a kérdéskört, ami azért az ország lelkét jelenti, vagy az ország működésének a garanciáját is jelenti , nevezetesen az önkormányzatokat. Ugyancsak pontosításra szorul megítélésem szerint ennek a javaslatnak az a része, ami egyrészt a Nyugdíjbiztosítási és az Egészségbiztosítási Alap beolvasztására vonatkozik, illetve a zárszámadá sokra vonatkozik. A jelenlegi javaslat szerint úgy tűnik, hogy a zárszámadásokra azért évente sor fog kerülni, ami egy rendkívül üdvözlendő dolog lenne. Merem remélni, hogy a zárszámadások megfelelőképpen fogják pontosan tükrözni azokat a folyamatokat, ame lyek e bizonytalanságból majd 2001. évben be fognak következni az országban, az önkormányzatoknál és a költségvetési gazdálkodás más területein. (18.40)