Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. szeptember 27 (160. szám) - A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat és az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki jelentés általános vitájának folytatása - DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP):
2378 Ehhez hozzá kellene még tenni az egyéb olyan kiadásokat, amelyek terhelik az országot, és az európai uniós mérleget ki kellene egészíteni a NATOmérleggel is, tehát a NATOval kapcsolatos kiadásainkkal é s esetleges bevételeinkkel. Ez már az új költségvetés bizonyos rovatainak elemzésénél megjelenik, de itt, a zárszámadásnál is szívesen kaptunk volna erre vonatkozóan ennél elmélyültebb és átfogóbb információt, mint ami itt az egyes tételekből kiolvasható. Egyetértek Dancsó József képviselő kollégámmal, aki felszólalásában felvetette, hogy igen nagy hiányosság az, ami a költségvetést is érinti - és érinti az összes makrogazdasági mutató vizsgálatát , hogy nem készült el a nemzeti vagyonmérleg. Ez nemcsak a jelenlegi kormányzatra vonatkozó hiányosság, hanem eddig még egyetlenegy kormányzat sem készítette el, vagy legalábbis nem törekedett ennek elkészítésére. Az Antallkormány átvette úgy a hatalmat, hogy gyakorlatilag nem tudta, milyen vagyonbázison veszi át , és nem is tudott ezzel a vagyonbázissal elszámolni. Ugyanúgy a következő, '94ben hatalomra került kormányzat szintén nem végezte el ezt a vagyonfelmérést, és a '98as új kormányzat szintén nem nyúlt hozzá a vagyonfelméréshez. Jóllehet, a nemzeti vagyon mérlegének elkészítésével - de ha ennek egy részeként kiemelem a korábbi állami tulajdonban lévő vállalatok vagy köztulajdonban lévő intézmények tulajdonában bekövetkezett változásokat - bizony egyszer szembesülnie kellene a kormányzatnak, a képviselőknek és a magyar társadalomnak azzal, hogy mennyi vagyonunk volt, mennyi van jelenleg, és a közte meglévő hiánnyal mi történt. Ez azért rendkívül fontos, mert ennek a hatása azonnal érződik a költségvetés bevételi vagy kiadási rovataiban is, illetve természetes en érződik az általam igen régóta vizsgált kérdéskörnél, Magyarország eladósodásának kérdéskörénél.