Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. szeptember 26 (159. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - KÉKKŐI ZOLTÁN (FKGP):
2112 Ennek a korszerűsítésének az a lényege, hogy nyugati mintára, távolabb fekvő , korszerűbb hivatalokból gépkocsival biztosítják a posta nélküli települések postai ellátását. Ezzel egy időben viszont a 600nál kisebb lélekszámú településeken megszüntetik a postahivatalokat. Ha figyelembe vesszük ezt a modernizálást, annak megvalósítá sát kétféle szempontból kell vizsgálnunk. Az egyik szempont a fejlődéssel kapcsolatos, szükségszerű változtatás, amelynek a posta szempontjából anyagi vonzatai is vannak. Ezzel szemben áll egy olyan kulturális és nemzetfenntartó szempont, amelyiket anyagi vonatkozásokkal felmérni nem lehet, azonban erkölcsi és szellemi hatásai nagyon lényegesek, és ezeket csak elméletileg tudjuk felbecsülni. A körzetemhez tartozó településeken az alábbi helységekben szándékozik a postaigazgatóság a hivatalokat megszüntetni: Matty, Gordisa, Sámod, Kákics, Okorág és Nemeske. Valamennyi település az Ormánságban van, tehát hazánk egyik legelmaradottabb, legnehezebb körülmények között vergődő területére esik, ahol az önkormányzatok is megoldhatatlan feladatokkal küszködnek. Ezekb en a helységekben jóformán a kultúra utolsó szikráját jelenti az a postahivatal, amelyik talán nem jelent hasznot a Magyar Posta részére, azonban annak megszüntetése ezt a pislákoló kultúrmécsest is kioltaná. Látjuk, hogy a modernizáció szempontjából fejlő dést jelentene a központosított kézbesítési rendszer. Azonban azt is láthatjuk, hogy a tájékoztató szerint maradnak olyan problémák, amelyeket ez a szolgáltatás sem tud megoldani, így a település lakosainak fáradságos, költséges úton kellene rendeznie távo labb eső helyeken a szükséges, de a gépkocsizó postai