Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. szeptember 26 (159. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. TAKÁCS IMRE (MSZP):
2109 Országgyűlési jegyzőkönyvek sokasága igazolja, hogy számtalanszor érveltem az elkerülő útsz akasz érdekében. Most ismét indokoltnak tartom, és mielőtt elmondanám ezt, hadd mondjam azt, hogy 2000. szeptember 19én az idegenforgalmi bizottság ülésén felvetettem ezt a kérdést Matolcsy György miniszter úrnak, aki teljesen egyetértett felvetésemmel, é s itt jelen van idegenforgalmi bizottsági tagtársam (Kékkői Zoltán felé fordul.) , aki alá tudja húzni, hogy azt mondta, támogatja a felvetésemet, mert ezzel nem az én gondolataimat, hanem a gyógyturizmust támogatja. 2001ben 2,8 milliárd, 2002ben 2,6 mill iárd forint szerepelt a tárca tervében annak érdekében, hogy a beruházás megvalósuljon. A közlekedési tárca eddig is jól állt a dolgokhoz, és köszönet azoknak, akik segítettek engem. Számtalan felszólalásom, interpellációm alapján a közlekedési tárca vezet ője megígérte, hogy 2002ben átadják az elkerülő szakaszt. Ezzel szemben a most benyújtott költségvetési törvényjavaslatban 2001ben és 2002ben is csak 435 millió forintot tervez a tárca az út megépítésére. Azt is tudom, hogy a tárca a kiemelt jelentőségű beruházásokra viszonylag kevés összeget kapott, és köszönet, ha én a többi kiemelt jelentőségű beruházás összegéhez viszonyítom, akkor ez a 435 millió forint elegendő lenne, de nem elég arra, hogy 2002re a beruházás megvalósuljon. Eddig minden évben a kö ltségvetési törvényjavaslat tárgyalása során módosító javaslatokat nyújtottam be az összegek növelésére. Most is így cselekszem. Kérem a kormányt, hogy módosító javaslatomat, vagy a kormánypárti képviselő módosító javaslatát támogatni szíveskedjen. Sajnos az elmúlt két évben a kormány egyszer sem támogatta az ellenzéki képviselők módosító javaslatait. Így ismét kérem azt, hogy legalább a kormánypárti képviselők javaslatát fogadják el.