Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. szeptember 26 (159. szám) - Az úgynevezett olajügyek kivizsgálásával kapcsolatos feladatokról szóló országgyűlési határozati javaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő szavazás - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc):
2012 Megállapítom, hogy az Országgyűlés 148 igen, 161 nem, 12 tartózkodás mellett a j avaslatot elutasította. (Taps az MSZP, az SZDSZ és az MDF padsoraiban.) Az alapajánlás 4., 6. és 10. pontjaiban Rubovszky György a határozati javaslat 1., 2. és 3. §ainak módosítását indítványozza. Lényege: az Országgyűlés a már megtett intézkedésekről d ecember 31éig kapjon tájékoztatást, továbbá kérje az intézkedések kiterjesztését az arra hivatott szerveknél és vezetőiknél. A bizottság támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 311 igen, 12 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett a java slatot elfogadta. Az alapajánlás 11. pontjában Tóth András a határozati javaslatot új paragrafussal kívánja kiegészíteni. Ebben egyes, illetéktelen személyhez került dokumentumok körülményeivel kapcsolatban javasol nemzetbiztonsági bizottsági vizsgálatot. A bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 130 igen, 186 nem, 8 tartózkodás mellett a javaslatot elutasította. Az ajánlás 12. pontjában Rubovszky György a határozati javaslat 4. §ának elhagyását indítványozza. Az alaprende lkezés szerint miniszteri vizsgálat szükséges az olajügyekkel kapcsolatos visszaélésekre lehetőséget adó jogszabályok körében. Az alkotmányügyi bizottság támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 159 igen, 158 nem, 6 tartózkodás mellett a javaslatot elutasította. Az ajánlás 14. pontjában TuriKovács Béla és Pokol Béla a határozati javaslatot új rendelkezéssel kívánják kiegészíteni. Lényege: meg kell vizsgálni a kormányzati tényezők szerepét a