Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. szeptember 26 (159. szám) - A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat és az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki jelentés általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DANKA LAJOS, az FKGP képviselőcsoportja részéről:
1794 országosan a legjobb adózónak tekint a pénzügyi kormányzat - lásd Vas megye több települése is, Kőszeg és a többi. Meg kellene vizsgálni, hogy az önkormányzatok finanszírozása így megfelele az ország érdekeinek. Itt szeretnék Keller képviselőtársam szavaira reagálni pár szóval, ami a Bokroscsomagot illeti. Abban az időben én egy kereskedelmi cégnek a kereskedelmi igazgatója, később vállalkozó voltam. A bőröm éreztem azt, hogy milyen hatásokkal járt a belföldi piac beszűkítése; hogyan esett vissza a lakossági forgalom 1996ban, amikor egy oly an cég, egy hazai kis- és középvállalkozás alig tudott talpon maradni: a leépítések tömkelegét kellett végrehajtania, embereket kellett elbocsátania amiatt, hogy szinte megszűnt a hazai piac. Ezek a cégek, ezek a kisvállalkozások úgy, ahogy túl tudták élni ezt az időszakot, de meg kell mondanom, hatalmas áldozatok árán, ami azt is jelentette, hogy az általuk foglalkoztatott alkalmazottakkal fizettették meg életben maradásuk árát - ezt mindig figyelmen kívül hagyjuk. Azt gondolom, hogy aki ebben a parlamentb en ül, nem mehet el egy ilyen katasztrófa mellett, amit ezek az intézkedések okoztak. Már többször elmondtam itt, hogy abban az időben is és később is rossz helyzetértékelés következtében meglépett intézkedéscsomagnak tekintettem a Bokroscsomagot, aminek katasztrofális következményei voltak, és főleg a hazai kis- és középvállalkozói rétegben, a családokban és a lakosság részére. Mi lett volna a hatása, ha az Alkotmánybíróság a csomag nagy részét nem érvénytelenítette volna? Hogy ez mennyire igaz, a reálbér ek és a nyugdíjak 20 százalékos csökkenése mérhető volt az előző ciklusban, és azért nem értem, hogy most miért keresik azt a reálbért, amit annak idején önök vettek el a lakosságtól. Egykét év alatt ekkora mértékű reálbérnövekedést nem tud egyetlenegy k ormány sem produkálni. Ezért érthetetlen, hogy