Országgyűlési napló - 2000. évi nyári rendkívüli ülésszak
2000. június 19 (150. szám) - Chibudom Nwuche, a nigériai parlament alelnökének és kíséretének köszöntése - "Javasoljuk, hogy a kötelező sorkatonai szolgálatot 2002-től önkéntes és hivatásos hadsereg váltsa fel" címmel az SZDSZ által kezdeményezett országos népi kezdeményezés tárgyalása - BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - MÉCS IMRE (SZDSZ): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ):
47 BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! A vezérszónoki körben a frakciók képviselői tulajdonképpen alapvető és elvi álláspontot igyekeztek megfogalmazn i a népi kezdeményezés támogatása vagy elutasítása kérdésében. Engedjék meg, hogy én egy részletkérdésre térjek ki, de talán a gyakorlati jelentősége miatt érdemes megemlíteni. (17.20) Kovács Kálmán képviselőtársam azt említette, hogy a fiatalok döntsék el szabadon, akarnake katonai szolgálatban részt venni, profi, jól működő, hivatásos hadsereg tagjai legyeneke, adjuk meg ezt a szabad választási lehetőséget. Ugyanakkor Mécs Imre képviselő úr elég érzékletesen festette le, hogy nemcsak a sorkatonai szolgá lat körülményeire vonatkoznak azok az állapotok, amelyek jelenleg a Magyar Honvédségben még sajnálatos módon uralkodnak. Ezek alapján el lehet mondani, hogy sajnálatos módon a katonai pálya az általunk elképzelt méltó presztízsét egyelőre nem érte el, sem anyagiakban, sem a társadalmi megbecsülésben. Ha minőségi, önkéntes és hivatásos hadsereget akarunk, akkor vajon hogyan fognak a fiatalok közül ambiciózusak, jól felkészültek erre a pályára menni 2002ben - mert ezt tartalmazza a népi kezdeményezés , ha j elenleg még ennek a vonzó feltételei nem alakultak ki? Amennyiben elfogadjuk, hogy a vegyes hadsereg tekintetében igenis, egyre inkább a hivatásos állomány megerősítése irányába kell menni, akkor először meg kell teremteni azokat a feltételeket, amelyek mi nd a társadalmi presztízs, mind a megélhetés szempontjából (Az elnök a csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) ezt a pályát vonzóvá teszik. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Mécs Imre ú r, az SZDSZ képviselője. MÉCS IMRE (SZDSZ) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Mátrai Márta! Jó lenne, ha az idézeteket pontosan és a környezetükkel együtt tetszene mondani. '90ben, az első parlament második hónapjában a honvédelmi bizottság ülésén tárgyaltunk a hadkötelezettségről. Ott az első megjegyzésem az volt, miért nincsenek itt a hadkötelezettséget ellenzők, hiszen akkor tudnánk tárgyilagosan tárgyalni. Utána volt egy megjegyzésem, amikor azt mondtam, hogy amennyiben új alkotmányt hozunk létre, akkor át k ellene gondolni a hadkötelezettséget, hiszen ez egyoldalúan fiatal férfiak egy részét érinti. Ugyanakkor rengeteg szociális gondunk van, és a fiatal hölgyek ezekben segítenének; tehát a polgári szolgálathoz hasonlót, ezt mondtam el, a szociális gondokban, nagycsaládosok segítése, és így tovább. Ezzel jelezni akartam, hogy itt valami baj van az egyenlő teherviseléssel, és semmiképp sem akartam, hogy a hölgyeket behívják katonának. '93ban az SZDSZ küldöttgyűlésén, ami a Kertészeti Egyetemen volt, én javasolt am, határozatot hozott a küldöttgyűlés, hogy figyelemmel kísérjük a sorkötelezettség szükségességét, és amikor úgy ítéljük, hogy az ország védelme enélkül megoldható, kezdeményezni fogjuk a megszüntetését. A harmadik dolog, amit Csáky képviselő úr említett , hogy az SZDSZ miért nem kezdeményezett. Kezdeményezett az SZDSZ. A fegyveres erők egyik részében, amelyik a felügyeletünk alá tartozott, a határőrségnél megszüntettük az előző ciklusban a sorkötelezettség igénybevételét, és teljesen hivatásos határőrségr e tértünk át, amit önök már simán örököltek. Azonkívül a honvédelmi bizottság elnökeként szorgalmaztam (Az elnök a csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) a szerződéses katonák számának a növelését. Ennyi fért most bele. Köszönöm. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Kovács Kálmán úr, az SZDSZ képviselője. KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ) :