Országgyűlési napló - 2000. évi nyári rendkívüli ülésszak
2000. augusztus 23 (152. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - BAUER TAMÁS (SZDSZ):
403 történetesen hatvankilenc szocialista ült bent, és a folyosón voltak még le galább húszan, de ez lényegtelen. Csak a nagyvonalúságra, csak erre a mentalitásra akartam ezzel utalni. Tisztelt Képviselőtársaim! Nem kívánok Szalay Annamária hozzászólására reagálni, azt többen megtették. Nem kívánom ebben a késői időpontban szaporítani a szót. Sok mindennel egyetértek, amit elmondtak. Egy dolgot azért szeretnék megemlíteni, ami eddig nem hangzott el. Azt gondolom, hogy ha a hatalom birtokában lévők olyan hangot ütnek meg, mint amilyet Szalay Annamária, akkor attól is félni kell adott es etben, hogy a rendelkezésre álló eszközöket, arzenált olyan ügyekre is használhatják az ellenféllel szemben, ami nemcsak a jogállamiság, hanem a minimális emberi mérték, érték és józanság szabályait sem állja ki. Bennem mindig félelmet kelt, ha valaki arro ganciával pótolja a mondanivaló hiányát. Félelemkeltő, ha hangerővel akarja pótolni azt, amit csendben nem tud elmondani, ha szellemi mankóra, érzelmi pótlékra van szüksége, mert úgy gondolja, csak ezzel tud megfelelni a várakozásoknak. (20.00) De a legfon tosabb, amit szeretnék mondani és megismételni: őszintén, még a történtek után és ellenére is szeretném kérni a Fidesz képviselőit is és a MIÉP képviselőit is - és természetesen az összes többi pártot , hogy fontolják meg, támogatjáke ezt a határozati ja vaslatot, mert ez a határozati javaslat arról szól - és tudomásom szerint persze adtak be hozzá módosító javaslatokat is , hogy támogassuk a legfőbb ügyész munkáját, kérjük a kormányt, hogy azokat a vizsgálatokat végezze el, amelyeket el kell végezni, hog y közös erővel kérjük az illetékes minisztereket, hogy a szabályozás oldaláról is tekintsék át a teendőket; azaz tegyük meg azt a demonstratív közös lépést, hogy a Magyar Országgyűlés minden pártja egybehangzóan és egyöntetűen érdekelt abban, hogy tiszta v íz kerüljön a pohárba, hogy kivizsgálják az ügyeket, aki bűnös, bűnhődjön, akit alaptalanul rágalmaztak, az mentesüljön a vádak alól, de nyerje el az is a büntetését, aki ezt a vádat megtette. (Az elnök csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét .) Megismétlem, erről szól a határozati javaslatom, és a vita után is jó szívvel ajánlom az önök figyelmébe. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezá rom. Bejelentem, hogy az országgyűlési határozati javaslathoz több módosító javaslat érkezett, ezért részletes vitára is sor kerül majd. A részletes vitára bocsátásról következő ülésünkön határozunk. Napirenden kívüli fels zólalók: ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett Bauer Tamás képviselő úr, SZDSZ: "Hiszik is vagy csak mondják? VI." Tessék! BAUER TAMÁS (SZDSZ) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Augusztus 20át, a magyar államiság millenniumát ünnepeltük az elmúlt napokban és az egész évben. Orbán Viktor miniszterelnök úr beszédében többek között a következőket mondta: "Tudja és érezze Magyarország minden polgára: csak együtt álmodhatunk nagyot, m ert senkit sem nélkülözhetünk, mert mindenkire szükség van, és mert senki sincs, akinek álmáról lemondhatnánk." A kérdés az, hogy ezeket a szépen hangzó szavakat hiszi is a jelenlegi miniszterelnök, vagy csak mondja. Az elmúlt két évben azt kellett megtanu lnunk, hogy a jelenlegi kormány nem egyformán