Országgyűlési napló - 2000. évi nyári rendkívüli ülésszak
2000. augusztus 23 (152. szám) - Az úgynevezett olajügyek kivizsgálásával kapcsolatos feladatokról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - TÓTH KÁROLY (MSZP):
396 tisztességtelen módon hatalmas vagyonok halmozódtak fel, és azt is látja, hogy soha egyetlen nagy halat nem vonta k felelősségre, nem jutott el a felelősségre vonás senkiig. Ez alapvető probléma. Nem segíti a bizalmi válság feloldását, hogy az ellenzék farizeus módon a közbizalom helyreállításáról beszél, de közben minden fórumon elismétlik egy olajmaffiózó minden ala pot nélkülöző vádjait. Reggel egyébként Kóródi Mária is ezzel kezdte a tévében, hogy elsorolta, Pintér Sándorra miket mondott Nógrádi Zsolt. De a probléma az, hogy nemcsak Pintér Sándort nevezte meg, hanem az olajmaffiózó egyéb, MSZPre is rávetülő vádakat megfogalmazott; erről mindig diszkréten elfeledkezünk, csakúgy, mint az SZDSZre vetülő vádakról. (19.30) Ugyanez a helyzet, amit Keleti képviselő úr csinált az előbb: elfogadja, inkább hitelt ad egy olajmaffiózó vallomásának, mint a titkosszolgálatot fel ügyelő miniszternek. Ezután pedig sajnálkozunk, hogy a közbizalom megcsappan. (Bauer Tamás: Nem fogadta el!) Fel szeretném hívni a figyelmet, tisztelt ellenzéki képviselő urak, hogy a Fidesz ebben a témában nem szólalt meg, nagyon sokáig nem szólaltunk meg . Önök ismételgették a vádakat, a kormányoldal, illetve a Fidesz ebben a kérdésben csendben maradt, nem szerettük volna, hogy eszkalálódjon az ügy. (Kuncze Gábor: Eszkalálódjon! - Derültség az SZDSZ soraiban.) A tavasz óta tartó vita másik eredménye, hogy a lakosság jelenlegi konfliktusként éli meg az olajügyet. (Az elnök csenget.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Bocsánat, rendes felszólalás. Folytassa! RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz) : Ma csökken a rendőrség, az ügyészség, a kormány és a parlament presztí zse. Mindenképpen fel kell hívnom a figyelmet azonban arra, hogy itt 1996 előtti ügyekről van szó. Egy nagyon pozitív dologra is fel szeretném hívni a figyelmet: a csatornák, a kiskapuk bezáródtak. Azt hiszem, hogy ebben konszenzus van a Házon belül. Viszo nt elmaradt a bűnösök felelősségre vonása és megnevezése. Azt hiszem, hogy ez az, ami a lakosságot mindenképpen érdekli. Viszont szemérmesen hallgatunk, hogy ez az ügy 1996 előtt történt. De nem csoda, mert ha feltesszük a kérdést, hogy miért most foglalko zunk ezekkel a kérdésekkel, akkor erre három válasz adható: az első, hogy nem voltak olajügyek; a második, hogy a HornKunczekormány nem tudott kellő mennyiségű információkat szerezni az olajügyekről. A harmadik az, hogy nem akart információkat szerezni. Hogy nem voltak olajügyek, ez elvethető, mindenki tudja, hogy voltak. Akár akart információkat szerezni, akár nem tudott, mindenképpen azt kell mondanom, hogy az MSZPnek és az SZDSZnek viszonylag kevés a morális alapja, hogy a mostani kormányon négyöt é vvel az események után bármit számon kérjen. Ezeket az ügyeket akkor kellett volna kinyomozni, amikor történtek, és amikor lehetett. Összefoglalva: azt hiszem, hogy a parlament tekintélyének a helyreállítását egyetlen dolog segíti, és egyetlen esetben fog megtörténni: ha sikerül megnevezni a bűnösöket, és sikerül őket rács mögé juttatni, a megérdemelt helyükre. (Dr. Kóródi Mária: Kire gondol?) Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm. Elnézést, előbb azt hittem, hogy kétperces felszólalásra jelentkezett. Így a Fidesznek maradt 3 perce; az MSZPnek 4 perc 48 másodperce; az SZDSZnek 1 perc 35 másodperce; az MDFnek 1 perce; a MIÉPnek 25 másodperce. Megadom a szót Tóth Károly képviselő úrnak, MSZP. TÓTH KÁROLY (MSZP) :