Országgyűlési napló - 2000. évi nyári rendkívüli ülésszak
2000. augusztus 23 (152. szám) - Az úgynevezett olajügyek kivizsgálásával kapcsolatos feladatokról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. VARGA LÁSZLÓ (Fidesz):
316 Egyébként a VPOP parancsnoka '94. július 7én saját hatáskörben utasítással szüntette meg a halasztott vámfizetés lehetőségét, és augusztus 26án a pénzügyminiszter és az ipari és kereskedelmi miniszter, Pál László, illetve Békesi miniszter úr utasítással kötelezték arra, hogy ezt vissza kell vonni. Tehát ez egyáltalán nem a szigorítás irányába halad. Az más kérdés, hogy úgy látszik, később a VPOP álláspontja megerősítést nyert. Kérdezem én, ez egy féléves id őtartam - ez alatt azért Magyarországon jelentős olajfogyasztás volt, amelynek a feketebehozatala előtt ez az intézkedés megnyitotta a kaput! Azt hiszem, akár egész délután boncolgathatjuk ezt a halasztott vámfizetési témát, de a jogszabály, a miniszterek utasítása, a VPOP nyilatkozata, írásos beszámolói tökéletes mértékben mutatják a folyamatot. Javaslom, hogy akinek ez külön érdeklődési körét képezi, az tanulmányozza át ezt az anyagot. Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperc es hozzászólásra következik Balczó Zoltán úr, a MIÉP képviselője. BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Az eddigi vita arról győzött meg, hogy a MIÉP helyesen mérte fel a mai rendkívüli ülés lehetőségeit, amiko r nem támogatta ennek a megtartását. Ugyanis naivság azt hinni, hogy a magyar társadalom, a közvélemény azt várja el tőlünk, hogy itt összejövünk, tartunk egy politikai vitanapot - mert itt erről van szó, nem egy határozati javaslat megtárgyalásáról; egyet len észrevétel nem hangzik el a benyújtott javaslatokról , tehát naivság azt hinni, hogy az emberek politika iránti bizalmát vissza lehet állítani itt egy vitanappal, még ha egymás nyakába borulva is deklarálnánk az elkötelezettségünket alapelvek mellett és az igazság kiderítése mellett. Nem, tisztelt képviselőtársaim! Tíz évvel a rendszerváltás után is azt várja el a közvélemény és a magyar társadalom, hogy egy ilyen ismert ügyben, mint az olajügy, amely ilyen módon járult hozzá illegális vagyonok létrejö ttéhez, és hozzájárult a társadalom kettészakítottságához, igenis ebben egyszer a magyar parlament jusson el odáig, hogy meg tudja nevezni a felelősöket, intézményeket és személyeket! Ebben a tekintetben a mai nap semmit nem visz előre, mert ez a beterjesz tett javaslat az előrelépésre alkalmatlan. Több felszólalásban volt javaslat, hogy igen, a bizottság munkáját milyen irányban kellett volna továbbvinni. Itt egy olyan javaslatra lett volna szükség, amely meghatározza a bizottsági munka irányát. Ezt kellett volna beterjeszteni, azt, hogy mi a teendő; vagy hogy klasszikust idézzek 1902ből: "Sto gyelaty?" Remélem, hogy a bizottsági munka sorá n - levonva ennek a napnak is a tapasztalatait , igen, olyan irányba tud továbblépni ez a bizottság, hogy miközben beleakad köztörvényes bűnök elkövetésének valószínűségébe, azt adja tovább az ügyészségnek, de azzal foglalkozzon, amire ez a bizottság létr ejött. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a MIÉP soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Varga László úr, a Fidesz képviselője. DR. VARGA LÁSZLÓ (Fidesz) : Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nem óhajtottam felszólalni, de végi ghallgattam a vitát (Közbeszólás az MSZP soraiból.) , és úgy érzem... - tudom, csak kiabáljon közbe, megszoktam '47ben, a kommunista időszakban, amikor felszólaltam. (Taps a Fidesz soraiban. - Közbeszólás az MSZP soraiból.) De úgy véltem, hogy a legfőbb üg yész úrnak és az Igazságszolgáltatási Tanács elnökének a felszólalása után nincs jogi értelme, mert nem vagyunk nyomozó szerv, nem vagyunk vádemelő hatóság, és különösen nem vagyunk igazságszolgáltatási hatóság. De folyik a vita, és