Országgyűlési napló - 2000. évi nyári rendkívüli ülésszak
2000. június 20 (151. szám) - Dr. Pető Iván (SZDSZ) - a nemzeti kulturális örökség miniszteréhez - "A filmek úgynevezett program-, vagyis utófinanszírozásáról" címmel - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - VÁRHEGYI ATTILA, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának államtitkára:
180 Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Egy á tlagos magyar film e pillanatban 100130 millió forintos költségvetésből készíthető el. Ha egy produkció sikeresen pályázik a különböző közalapítványoknál - ideértve az ORTTt is , optimális esetben is több 10 millió forintot a producernek kell előteremte nie. Érdemes tudni, hogy az úgynevezett művészfilmek producereinek többsége Magyarországon nem befektető, hanem korábbi gyártásvezető, aki nem rendelkezik jelentős forgótőkével. Azt is érdemes tudni, hogy a bankok és a forgalmazók még elnyert támogatási sz erződések ismeretében sem adnak hitelt filmkészítéshez. Az úgynevezett utófinanszírozást némi, az érdemi problémát nem érintő előzmény után 2000. április 1jétől vezették be a filmgyártást támogató állami alapítványoknál. Eszerint a támogatási pénzeket az Államkincstáron keresztül utólagos elszámolás alapján fizetik ki a producernek. A rendszer arra a feltételezésre épül, hogy a producer megelőlegezi a költségeket, legkevesebb 2030 millió forint forgótőkével rendelkezik. Egy forgatás előkészületi munkálata it legalább két hónappal korábban el kell kezdeni, mint ahogy az alapítványokkal a produkció szerződést köt; egyrészt, mert a támogatást egy éven belül fel kell használni, másrészt, mert a szerződéskor a producernek már meg kell határoznia, mely kiadási ro vatok mely támogatási pénzből finanszírozandók, és nem lehet utólag átcsoportosítani a rovatok között. Az április óta megkötött szerződéseknél kitűnt, hogy az elnyert támogatást a produkciók csak ütemezve kapják, vagyis hiába hitelezi meg a producer a szük séges összeget és számol el, a támogatásként rendelkezésre álló pénzhez csak részlegesen jut hozzá. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma ismeri az elmondott tényeket, az igényesebb filmek készítését veszélyeztető helyzetet. Úgy tűnik, ennek ellenére, miközben a költségvetés nem jelentéktelen összegeket fordít az igényes magyar filmek készítésének támogatására, a bürokratikus rendszer nem egyszerűen akadályozza, hanem ellehetetlenüléssel fenyegeti az érdemi munkát. Mindezek alapján kérdezem az államtit kár urat, ha megfelel a tényeknek az imént elmondott leírás, láte esélyt a támogatási rendszer életszerűbbé tételére. Köszönöm a választ. (Taps az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm. Az interpellációra Várhegyi Attila államtitkár úr válaszol . VÁRHEGYI ATTILA , a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának államtitkára : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Igen tisztelt Képviselő Úr! Először is engedje meg, hogy megköszönjem azt, amit az írá sos anyagban is olvashatunk, hogy ön elismerően szólt arról, hogy a költségvetés, ezen keresztül az Országgyűlés és a kormány is jelentős összegeket próbál fordítani arra, hogy a nemzeti filmgyártást megfelelő módon támogassa. Néhány másodperc erejéig hadd adjak tájékoztatást, hogy ez miben áll kifejezetten a minisztériumra vonatkoztatva, hiszen ön is említést tett erről. 1999ben 700 millió forinttal segítettük, 2000ben pedig további 1 milliárd 50 millió forint költségvetési támogatásban részesítettük els ősorban az úgynevezett millenniumi produkciókat. Ezen belül e program keretében 10 játékfilm, 1 animációs film, 9 televíziós sorozat, valamint - és ez itt a leglényegesebb - 7 fiatal filmes pályázó nyert el támogatást, így közvetlen támogatást tudtunk nyúj tani. Visszatérve az ön kérdésére, valóban számtalan problémát vethet fel - hangsúlyozom, vethet fel - az utófinanszírozás, vagy más kifejezéssel élve: a programfinanszírozás, ahogy az ön interpellációja említi. Ezzel együtt azonban szeretném világossá ten ni, hogy a programfinanszírozás nem utófinanszírozás. Nem utófinanszírozás abban az értelemben, ahogy a 217/1999. számú kormányrendelettel módosított 217/1998. számú kormányrendelet VII. fejezete rendelkezik a programfinanszírozás körébe vont előirányzatok felhasználásának a rendjéről. Ennek értelmében a finanszírozó intézmény, vagyis a Magyar Államkincstár a részprogram úgynevezett engedélyokiratban megnevezett felhasználásra jogosult fizetési megbízásai alapján meghatározott dokumentumok - és itt jön a lé nyeg , számlák, részszámlák, számlát helyettesítő bizonylatok