Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. március 2 (124. szám) - A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatára létrehozott vizsgálóbizottság tevékenységéről szóló jelentés, valamint az ehhez k... - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - NIKOLITS ISTVÁN (MSZP):
902 Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm. Képviselő Úr! A következőt kérem öntől. A házbizottság ülésére Kuncze frakcióvezető úr - aki eddig mindig szorgalmasan részt vett a házbizotts ág ülésein - terjessze elő ezt a kérést a házbizottságban. Amint módunkban áll, többünknek, elképzelhető, hogy támogatni fogjuk. Eddig általában az volt a gyakorlat, hogy a vezérszónoki időtartamot ne haladja meg a hozzászólás időtartama. Az ember feltétel ezi, hogy egy frakcióból a vezérszónok képviseli a legfelkészültebben, vagy ő készül fel leginkább abból a dologból. Eddig általában ez volt a gyakorlat az elmúlt tíz évben, és ezért vannak ezek az ajánlások. De ahogy tetszett látni, képviselő úr, én nagyo n jóindulatú voltam, hiszen most már a harmadik felszólalási kör keletkezik. Senkibe nem akarom belefojtani a szót. (Közbeszólások az MSZP soraiból: Köszönjük szépen.) Érdeklődve figyelem önöket, sőt olvasom a jelentést is. Figyelemmel hallgatom a vitát, é s gondolom, mindenki ezt teszi. Megadom a szót Nikolits István képviselő úrnak harmadik alkalommal. Tessék! NIKOLITS ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Most a harmadik alkalomra megpróbálom befejezni az egy hozzászólásomat. Ott hagytam abba a z előbb, hogy ez az ominózus kazetta megvásárlásra került - erősítésképpen , hogy tényleg legyen most már valami, amiben tényszerűen azt lehet mondani, hogy valamilyen megfigyelés történt. De ez a megfigyelés nem az a megfigyelés, és ez a munka nem az a m unka, amiről a miniszterelnök úr számot adott - de legyen valami. Nos, ezt a kazettát Földi László tényleg Kövér László miniszter úr kérésére vásárolta meg másfél millió forint plusz áfáért elég homályos körülmények között. A bizottság igen lelkiismeretes munkát végzett azon az ülésén, ahol Faragó Lajost meghallgatta a kazettavásárlás körülményeiről. Nagyon sok kérdést tettünk fel, és ennek során bizony kiderült, hogy ebben a kazettavásárlásban magas rangú nemzetbiztonsági hivatali tiszt is részt vett, kons pirált körülmények között történt, tehát feltételezhetjük, hogy egy titkosszolgálati akciónak álcázott, vagy azzá minősíthető vásárlás történt. Ráadásul a kazettavásárlást egy meg nem történt és antidatált szerződéssel más irányú munkavégzéssel próbálták l eplezni. Ez tehát az a fő bizonyíték, amire az ügy támaszkodik. Felmerül a negyedik kérdés, hogy így már bizonyítotte a bejelentés. Tisztelt Képviselőtársaim! Megint csak egyértelmű nemmel kell válaszolni erre a kérdésre. Nem bizonyított, hiszen a kazetta sem tartalmazott olyan információkat, adatokat, amelyek alátámasztották volna a miniszterelnök úr augusztus 25ei bejelentését. Mi történt? A történet azonban az, hogy annyifelé sikerült ezekkel a bizonyítékokkal, a meghallgatásokkal, a szertefolyó és szi nte kezelhetetlen bizottsági tevékenységgel szétkenni a történetet, hogy a kép teljesen kiismerhetetlenné vált. Ezt a kiismerhetetlen képet mazsolázta ki Kosztolányi képviselő úr elnökként ebbe a jelentésbe, és úgy beleélte magát, hogy el is hiszi, hogy am it leírt, az a valóság, és igazolja mindazokat, amelyeket a miniszterelnök úr bejelentett. Az én véleményem, és a képviselőtársaim véleménye is itt az elmondottak alapján, hogy a bejelentés elhamarkodott és megalapozatlan volt, azt nem támasztotta alá semm ilyen bizonyíték. Ennek megfelelően a vizsgálat egésze egy olyan történet, ahol a ruhátlan főnök által talált gombhoz való kabát varrása történik. (17.50) Milyen következtetést lehet ebből levonni, tisztelt Ház? Véleményem szerint, miután miniszterelnök úr bejelentéséről van szó, egy ősi északdakota közmondás az, amelyik legjobban leírja ezt a jelenséget. (Nyitray András: Hahaha!) Szeretném megosztani önökkel ezt a bölcs mondást, amely úgy hangzik: "Gyanakodj, ha azt kérik, hogy a kunyhó mögötti sárga hóbó l igyál!"