Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. március 2 (124. szám) - A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatára létrehozott vizsgálóbizottság tevékenységéről szóló jelentés, valamint az ehhez k... - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): - ELNÖK (dr. Áder János): - NIKOLITS ISTVÁN (MSZP): - ELNÖK (dr. Áder János):
869 Köszönöm szépen, elnök úr. Én Nyitray képviselő úrral szeretnék vitatkozni, mikor azt mondta, hogy miért foglalkozunk a körülményekkel. Ne haragudjon, kedves képviselőtársam, nekünk, képviselőknek mindössze ez a néhány oldalas, 15 o ldalas anyag áll rendelkezésünkre, plusz a határozati javaslat. Mi nem vettünk részt azokon az üléseken, de tőlünk majd az elnök úr el fogja várni néhány hét múlva, hogy valamilyen véleményt nyilvánítsunk erről a jelentésről. És majd egy későbbi hozzászólá sban én mint kívülálló szeretnék ezekkel részletesen foglalkozni, de ne haragudjon már, amikor úgy kezdődik valami, hogy fölállt Gál Zoltán képviselőtársunk, aki azt mondta, hogy a rá vonatkozóak teljesen valótlanok...! Tovább folytatom: szinte minden egye s pontot, ahogy lezárnak, az a bizonytalanság, hogy is, nem is, a végén azt mondja, hogy mérlegeltük és megállapítottuk. Még talán annyi időm van, szeretném a figyelmükbe idézni, és egyszerűen nem is értem, hogyan működött a bizottság, amikor megalakult m árcius 19én, és ebben a jelentésben azt mondja: a vizsgálóbizottság az összefoglaló jelentés javaslatainak részbeni végrehajtását látja abban a körülményben, hogy a cég ügyvezetése '98. április 3án megváltozott. Tessék csak elgondolni, mit csináltak önök ?! Most tettek megállapításokat, és ezeket '98. április 3án valaki végrehajtotta? Hát erről akarják, hogy mi döntést hozzunk, és ne akarjuk megismerni a részletes meg a mögöttes információkat? Tényleg viccet és paródiát tetszenek csinálni ebből a Házból! Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Megadom a szót Kosztolányi Dénes képviselő úrnak. DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz) : Köszönöm szépen, elnök úr. A vita lezárása után természetesen kimerítően és hosszan fogok vál aszolni, de azoknak a képviselőtársaknak már azonnal reagálok, akik valóban nem vettek részt a bizottsági ülésen, és így nem tudhatják a valós tényeket. Kedves Göndör képviselő úr, ön megemlítette dr. Gál Zoltán nevét is, aki sajnos azóta elment, miután fe lszólalt. Én szeretném önnek a jelentés 14. oldalának utolsó bekezdését most idézni: "A vizsgálóbizottság a jelentésben leírt tényállásokat széles körű bizonyítás mellett részletesen állapította meg, és azt a bizottság rendelkezésére bocsátott dokumentumok ra, a meghallgatottak és vallomást tevők előadásaira és szakértői véleményre alapítja." Gál képviselő úr véleményével, előadásával kapcsolatosan el szeretném mondani, hogy ő nem érintett ebben az ügyben, de Bédi Csaba őrezredi tanúvallomást tevő szó szerin t azt adta elő, amit a jelentés tartalmaz. A jelentés kizárólagosan olyan bizonyítékokra alapszik, hangsúlyozom még egyszer, amelyek minden bizottsági tag számára ismertek. Arról én nem tehetek, hogy a bizottsági tagoknak az emlékezete, illetve a tudatos f erdítése odáig fajul, hogy a létező bizonyítékokat is letagadják. Sajnálom, hogy az elmúlt rendszer egyik utolsó belügyminisztere - akit többek között az átvilágító bíróság felszólított arra, hogy hagyja el ezt a patkót, aminek ő nem tett eleget - nem hall otta meg a válaszomat, mérhetetlenül sajnálom. Azt hiszem, ő volt az utolsó olyan képviselő, aki a besúgóhálózat eredményeivel dolgozott és építette a politikai jövőjét, mindannyiunk sajnálatára. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiban.) ELNÖK (dr. Áde r János) : A kétperces hozzászólások elfogytak. Megadom a szót Nikolits István képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt. NIKOLITS ISTVÁN (MSZP) : Elnök úr, én hozzászólásra jelentkeztem, nem kétpercesre. ELNÖK (dr. Áder János) : Azt mondom, hogy a kétperces hozzászólások elfogytak, és így adom meg önnek a szót.