Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. március 2 (124. szám) - A hulladékgazdálkodásról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - PÁSZTOHY ANDRÁS (MSZP): - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. PAP JÁNOS (Fidesz):
811 Engedtessék meg, hogy azzal zárjam ezt a reményeim szerint rövidre sikerült felszólalásomat, hogy azt gondolo m, ha az a mintegy 200 módosító indítvány, amelyet eddig én átlapoztam, annak a tartalmas és valóban illeszthető része a javaslatnál döntő mértékben - hangsúlyozom, a felhasználható része - befogadásra kerül, és nem történik az, hogy valamiféle rosszízű ha talmi okból elzárkózás történne a módosító indítványok befogadásától, akkor ez a javaslat alkalmas arra, hogy a következőkben ezt a fontos kérdést kezelje, ha nem is megoldja, de hosszabb távon kezelni tudja. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypá rtok soraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm, képviselő úr. Elnézést kérünk Gyárfás Ildikó képviselő asszonytól, aki már elindult a pulpitus felé, kétperces hozzászólók következnek. Megadom a szót Pásztohy András képviselő úrnak, MSZP. PÁSZTOHY ANDRÁS ( MSZP) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Pap János nagyra becsült képviselőtársamnak annyit, hogy én valóban alapjában egyetértek az ő megfogalmazásával, hogy valóban nem szabad szennyezni a környezetet, ahol a hulladék keletkezik, ott kell els ősorban megsemmisíteni; és én azért utaltam arra, amint a másik képviselőtársam is jelezte, hogy a monopolhelyzet kialakulását én úgy értem, hogy ha például van egy mezőgazdasági vállalkozás, amely sajnos hulladékot is termel, de ő azt minden kétséget kizá ró, bizonyítható módon megszünteti, megsemmisíti, korrekt módon, szabályosan, a törvénynek megfelelően, akkor ne kelljen máshova, például az önkormányzat által biztosítható vagy biztosított hulladéktelepre beszállítani. Mindössze erről van szó. A másik: én nagyon fontosnak tartom, és TuriKovács Béla képviselő úr is szólt arról, hogy az önkormányzatoknak ebben igen komoly felelőssége és szerepe van, hogy a kommunális hulladékot hogyan kezelje, annak hogyan teremtse meg a feltételt. Én arra utaltam, amikor a forrásokra hivatkoztam, és az állami forrásokra is utaltam, hogy ahhoz, hogy az önkormányzatok ezt korrekt módon meg tudják szervezni, hogy a lakosság érdekeltségét is bevonva meg tudják oldani, nyilvánvalóan több állami forrás kell, mint ami most biztosí tott. Most én előretekintek elsősorban, amikor erről a törvénytervezetről beszélek, nem arra, hogy mi volt az elmúlt években, az volt, ami volt, az adott feltételek, lehetőségek között, de most tulajdonképpen a törvénytervezet, a majdani törvény is arról s zól, hogy hogyan tudjuk ezeket a kérdéseket megoldani. Még egyszer kihangsúlyoznám, a szemléletünk megváltoztatását nem csak az iskoláskorban, a felnőttkorban is... - és ez kulcskérdés, erre nagyon nagy hangsúlyt kell fektetni. Köszönöm. ELNÖK (Gyimóthy Gé za) : Köszönöm, képviselő úr. Két percre megadom a szót Pap János képviselő úrnak, Fidesz. DR. PAP JÁNOS (Fidesz) : Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem biztos, ha valakinek a beszédéhez hozzászólunk, akkor csak negatívan lehet, én most szeretnék két dol got pontosítani. Az egyik, amikor arról beszélt Pásztohy képviselő úr, hogy EUnormák, nagyon kell vigyázni, mert pontosan ez a melléklet hívja fel arra a figyelmet, ha az EUnormát akarjuk betartani, ahol teljesen más a gondolkodás, teljesen más a hozzáál lás, az anyagiak, a szemlélet, hosszú évtizedeken keresztül, nekik mást jelent egy mondat, mint nekünk. Ha ezt ide átemeljük, mérhetetlen bajt követünk el vele, én ezt a mellékleteknél már elmondtam. Még az előzőhöz, amit Göndör képviselő úr mondott a 30. §ról; tipikusan olyan paragrafus, ami, ha így marad, akkor én a végső törvényt nem tudom támogatni. Tehát itt nem arról van szó, hogy ezt a törvényt ebben a formában, hanem egy konszenzussal módosított törvényt fogunk támogatni. Pásztohy képviselő úrhoz m ég, mert a kétpercesekhez ilyenkor visszanyúlik az ember, egy nagyon egyszerű példa: tessék megnézni, a mezőgazdaságban szenvedünk attól, hogy a szerves