Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. március 1 (123. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Energia Hivatal 1998-99. évi tevékenységéről szóló beszámoló, valamint a beszámoló elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - LÁZÁR MÓZES (Fidesz):
714 Glattfelder Béla politikai államtitkár úr két percre jelentkezett. (Glattfelder Béla: Nem, köszönöm.) Elállt felszólalási szándékától. Gidai Erzsébet képviselő asszony, MIÉP, két percre ka p szót. DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Az energiaszektor privatizációjáról szeretnék szólni. Ha visszatekintünk, 1995ben a magyar bruttó adósságállomány meghaladta a 35 milliárd dollárt, amely '94ben 24 milliárd dollár volt, tehát több mint 11 milliárd dollárral növekedett. Egy nagyon súlyos deficit jelent meg a gazdaságban, és ezt a súlyos deficitet az energiaszektor hazaárulással egyenlő vagy azzal felérő privatizációjával próbálták megoldani úgy, hogy annak a terheit áthárították a lakosságra, mert hiszen a lakossággal, a magyar adófizetőkkel fizettették meg ennek az árát is. Ugyanis olyan privatizáció zajlott le a korrupcióval telített nagy vagyon külföldi kézbe történő átjátszásával, hogy 8 százalékos profitot garantáltak, amely óriási mértékben megemelte a tarifák árait. Ha átnézik a statisztikai adatokat, akkor '95 és '98 között több mint háromszorosára emelkedett a háztartási energia ára, ami egyszerűen a lakosság számára szinte fizethetetlen volt, és a lakosság, az adófizető családok eladósodását hozta magával. Ezen adósság enyhítése, amelyet tulajdonképpen többek között a Magyar Nemzeti Bank felelőtlen, törvényellenes kereskedelmi tevékenysége is előidézett, gyakorlatilag az energiaszektor dobra verésével történt, és mind a m ai napig még tisztázatlan, hogy gyakorlatilag miből keletkezett az adósság, mire vették fel, miért kellett az energiaszektort ilyen felelőtlenül és törvényellenesen külföldiek kezére átjátszani. Ez ugyanis azt eredményezte, hogy mind a mai napig megfelelő technológiai megújítás nem következett be, sem pedig az energiaszolgáltatások javításában nem történt jelentős változás. De nagy mennyiségű profit keletkezik, amely profitot kiszállítják az országból, és az ár pedig fokozatosan továbbra is emelkedik, amely terheli a magyar családokat. (Taps a MIÉP padsoraiból.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm szépen. Megadom a szót két percre Lázár Mózes képviselő úrnak, Fidesz. LÁZÁR MÓZES (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Még egyszer hangsú lyozom, hogy a magyar kormány és a mindenkori magyar kormány mozgástere az energia területén rendkívül beszűkült. Egyrészt vannak egyik oldalról az európai uniós követelmények, a másik oldalról az elkapkodott privatizáció. Félreértés ne essék, nem vagyok e llene a magánosításnak, a privatizációnak, de ha már idejekorán nekiláttak, el kellett volna gondolkodni azon, hogy milyen lépésekben, hova akarunk eljutni. Ezt senki nem tapasztalta, tudom, mert én akkor az energiaszektorban dolgoztam. Egy stratégiai ágaz atról van szó, már csak abból a szempontból is, hogy ebben az országban tízmillió ember energia fogyasztó, többszörösen. A hozzászólások során megint többször összemosódott, hogy mi az Energia Hivatal feladata, és mi nem az ő feladata. Még egyszer hangsúly ozom, az Energia Hivatalnak az energiapolitika végrehajtásában és a szabályok betartásában van szerepe, de az alakításában nincs; esetleg ennek a Háznak, vagy a kormánynak van szerepe. Tehát azt hiszem, hogy amit néhányan számon kértek az Energia Hivataltó l, azt nem lehet számon kérni. Göndör úr kérdezte, hogy milyen hatással van például - persze ezt is az Energia Hivataltól - a nagyfogyasztók esetében bevezetett részleges piacnyitás a kisfogyasztókra. Rendkívül áttételes lehet csak, de két szempontot, és e zek pozitívak, látni kell. Egyrészt lehet tapasztalatokat gyűjteni majd, amikor a kisfogyasztóknál be akarjuk vezetni a piacnyitást, ebből, másrészt pedig ki fog derülni, hogy az egyes áramtermelőknek mi a valódi ára, és mi lehet ezen belül az önköltség. I tt nagyon fontos szerepe van az Energia Hivatalnak. Tehát a "mi mennyi" esete lesz ez megítélésünk szerint. Még egyszer el kell mondanom a gázárra vonatkozóan, hogy a MOL érdekei is nagyon fontosak számunkra és a kormány számára is, de mindenképpen priorit ást élveznek a fogyasztók. Nem lehet