Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. március 1 (123. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Energia Hivatal 1998-99. évi tevékenységéről szóló beszámoló, valamint a beszámoló elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - TARDOS MÁRTON, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - ÉKES JÓZSEF, az MDF képviselőcsoportja részéről:
706 Még egyszer felhívom a figyelmet arra, hogy mind a v ersenyfeltételeknek megfelelő vállalati üzemnagyságok és termelési rendszerek kialakítása, mind a környezetvédelmi követelményeknek megfelelő megoldások nagyon sok pénzbe fognak kerülni, és ezt a pénzt valakinek elő kell teremteni. Az a kérdés, hogy milyen mértékben terhelődik ez a nagyfogyasztókra, a kisfogyasztókra és a fogyasztástól függetlenül az állampolgárokra, tehát a költségvetésre. Ez nagyon jelentős politikai kérdés, amelyben világos alternatívákat kell megfogalmazni, és a mellette, valamint az el lene szóló érveket világosan kell felvonultatni. Várom, hogy a következő évben a hivatal és a minisztérium együttműködésének az eredményeit, illetve az együttműködésből fakadó lehetőségeket a parlament és a társadalom nyilvánossága elé fogják tárni. Még eg y kérdés maradt, amiről beszélnék, és csupán azért vetem fel, mert a vitában már többen megfogalmazták, hogy miből is erednek azok a problémák, amelyekkel szembenézünk, és ki milyen mértékben felelős ezekért a problémákért. Tőlem már többször hallották ebb en a Házban, hogy a posztkommunista átalakulás gazdasági következményeit nagyon terheseknek és ebben a villamosenergia- vagy az energiaipar általános helyzetét nem a legegyszerűbben kezelhető kérdésnek tartom. Miről is van szó? A világméretű hatékonysági k övetelmények szempontjából Magyarországon nem a legjobb energiarendszer működött, és az energiabevételek az energiaköltségeket nem fedezték. Dotáció volt jellemző erre a rendszerre, amely alacsony hatékonyságú volt, ugyanakkor a lakosságnak, a felhasználók nak olcsó villamos energiát és olcsó energiahordozókat biztosított. Ha a környezetvédelmi problémákat nem venném figyelembe, ez akkor is nagyon ellentmondásos helyzetet tükröz. Ilyen körülmények között került sor az állami tulajdon felszámolására, és ilyen körülmények között alakult ki az, hogy privatizálni kellett. Itt egy nagyon fontos tényezőről kell említést tenni, amiről el szoktak feledkezni, nevezetesen arról, hogy egy súlyosan eladósodott és a folyó fizetési mérleg szempontjából deficites állam hely zetében vetődött fel a kérdés, hogy privatizálunke vagy nem. A privatizációból származó bevételekre nem azért volt szükség - ahogy itt mondták , mert a folyó költségvetés problémáit ezzel meg lehetett oldani, hanem azért, mert az eladósodott állam gazdas ágpolitikája csak akkor volt végrehajtható, ha az adósságállomány csökken. Egy rossz rendszert kellett eladni - és el kellett adni , mert ezekre a bevételekre a stabil helyzet kialakítása érdekében feltétlenül szükség volt. Ez természetesen együtt járt az zal is, hogy a magántulajdonba kerülő vállalatok nem vállalták az előző kormányzat idején kialakult helyzetet, hogy az energiatermelő berendezéseken kialakult költségek, tőkeköltségek és amortizációs igények a bevételekből ne legyenek fedezhetők. Így a meg örökölt helyzetből adódóan beépült egy inflációs nyomás. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Képviselő úr, lejárt a 15 perces időkeret! TARDOS MÁRTON , az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a figyelmeztetést, elnök úr, mindjá rt befejezem. Ez az a helyzet, amivel a kormányoknak az elmúlt tíz évben szembe kellett nézniük. Nem állítom azt, hogy ezen a téren minden megoldás tökéletes vagy optimális volt, messze nem erről van szó. Csupán arra akartam figyelmeztetni, hogy kényszerhe lyzet volt, és ez a kényszerhelyzet sajnos még a következő években is nyomasztóan fog hatni a magyar társadalomra, és nagyon nehéz feladatok megoldását fogja tőlünk követelni, amit csak együttműködve tudunk megoldani a társadalmi igényeknek megfelelően. Kö szönöm szépen, és elnézést kérek a időtúllépésért. (Taps az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Köszönöm. Megadom a szót Ékes József úrnak, az MDF képviselőcsoportja nevében felszólalni kívánó képviselőnek. ÉKES JÓZSEF , az MDF képviselőcsoportja ré széről: