Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. február 7 (116. szám) - A holtágak megmentésével, rehabilitációjával, védelmével és hasznosításával kapcsolatos feladatokról szóló 24/1997. (III.26.) Ogy. határozat végrehajtásáról szóló jelentés, valamint az ehhez kapcsolódó országgyűlési határozati javaslat együttes általá... - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. PAP JÁNOS (Fidesz): - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - MOLNÁR LÁSZLÓ (FKGP):
68 ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Ké t percre megadom a szót Pap János képviselő úrnak, Fidesz. DR. PAP JÁNOS (Fidesz) : Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tudom, hogy környezetvédelmi témáról nem szerencsés túl hosszan beszélni, mert az egyébként is kis támogatottságot még inkább elveszítjü k. De ha egyszer a Ház elé kerül, akkor érdemes beszélni arról, amiről beszélni kell. Említettem, hogy néhány dologra szeretnék reagálni. Azt szeretném mondani Kovács képviselő úrnak, hogy benne van a szennyvíz, mert benne van a szennyvíziszap, és benne va n a csatornázás, ez pedig önmagában ezt jelenti. Farkas Imre úrnak szeretném mondani, hogy a visszasorolás erkölcsösebb, mert ha egy bölcs típusú holtágat kap a nemzeti park, és nincs rá pénze, akkor tönkremegy. Nem megy tönkre, mert nem engedi, hogy továb b romoljon, hanem egyszerűen ha kevés vízhez is, de vízhez juttatja. Tehát nem kell visszasorolni. Szeretném mondani, hogy ne menjünk azon a vonalon, hogy vissza kell sorolni. Kovács képviselő úr azt mondta, hogy ez a tervezet a jövőről szól. Nem jó az, ha az embert kikapcsoljuk a természetből. Bizony nem jó, ha az embert kikapcsoljuk a természetből, de nem jó az, ha a természetet elfelejtjük az emberért, márpedig a világon pillanatnyilag ez történik. Azt gondolom, hogy itt az időtényezőről megfeledkezünk. Itt arról van szó, hogy egy rövid korlátozásra van szükség, hogy ez a sérült táj, sérült tájrész helyreálljon, és amikor helyreáll, akkor természetesen azért kell hogy helyreálljon, hogy élvezzük ezt a tájat, és járhassunk oda. Azt szeretném mondani Molnár képviselő úrnak, hogy benne van Duna, hiszen ez a határozati javaslat nem úgy fogalmaz, hogy a tiszai holtágakról van szó. Ez a Magyarországon fellelhető holtágakról beszél, és azért kell folytatni ezt a munkát, amit elkezdett a tárcaközi bizottság, mert csak a tiszai holtágakat és a szentély típusú holtágakat tette a nemzeti park igazgatóságához. Tehát benne vannak a dunai holtágak. A mocsár kapcsán pedig Katona képviselő úrnak szeretném mondani, hogy azt hiszem, a mocsár megérne egy újabb tárgyalást. Én nem így látom a mocsarak helyzetét, ahogy ő mondja. Azt gondolom, hogy nagyon fontos szerepet töltöttek be - víztisztítás s a többi , de azt gondolom, hogy egy nagyon fontos dolog az, hogy azok a holtágak, amelyek ma nagyon sok esetben szennyvíztárolóként üzemelnek, sokkal veszélyesebbek a környezetre, az ivóvízre és ezen keresztül az emberre, mint bármelyik, természetes módon kialakult mocsár. Köszönöm szépen. ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Két percre megadom a szót Molnár László képviselő úrnak. MOLNÁR LÁSZLÓ (F KGP) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Átnéztem, és az általános fogalmazást tekintve a képviselőtársamnak teljesen igaza van, hogy benne vannak, mert általánosan a holtágak tekintetében nem szűkíti, hogy a tiszai vagy milyen holtágak, hanem az összes hol tág. Én csak arra szerettem volna felhívni a figyelmét, hogy a 2. számú mellékletben a szentély típusú holtágak előterjesztésénél csak tiszai holtágról van szó. Egyetlenegy dunai holtágat nem találtam benne. Természetesen mondtam, hogy tisztában vagyok azz al, hogy ez nem egy teljes mértékű előterjesztés. Nem volt időm rá, illetve nem mondtam, hogy ennek ellenére én ezt az előterjesztést támogatni tudom. (18.50) Úgy érzem, hogy ezt mindnyájunknak támogatni is kell, mert azt látom, hogy jó ú ton haladunk - természetesen rögös ez az út. Köszönöm szépen.