Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. február 7 (116. szám) - A holtágak megmentésével, rehabilitációjával, védelmével és hasznosításával kapcsolatos feladatokról szóló 24/1997. (III.26.) Ogy. határozat végrehajtásáról szóló jelentés, valamint az ehhez kapcsolódó országgyűlési határozati javaslat együttes általá... - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - MOLNÁR LÁSZLÓ (FKGP):
66 megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , hogy az hasznos legyen, de ugyanakkor ne okozzon kárt. Köszönöm szépen. ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm szépen. Megkérdezem, hogy kíváne még valaki felszólalni. (Molnár László jelzé sére:) Molnár László képviselő úr már az előbb szóban jelezte, de a monitoron nem jelent meg. Molnár László képviselő úr, Független Kisgazdapárt! MOLNÁR LÁSZLÓ (FKGP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Há z! Ez olyan téma, amire azt mondtam, hogy elméletileg nem kellene talán nekem ebbe beleavatkozni, mivel ebben a kérdésben nem vagyok igazán szakértő, de tekintettel arra, hogy közel harminc éve horgász és a vizek szerelmese vagyok, kénytelen vagyok egykét gondolatot elmondani. Tapasztalhattuk azt, hogy a rendszerváltás előtt, a '90es évek előtt gyakorlatilag környezet- és természetvédelem nem létezett hazánkban. Itt egy ipari rablógazdálkodás folyt, és sajnos ugyanúgy, mint más területre sem - sem az erdő ket, sem az egyéb hegyvidékeket nem óvtuk, nem figyeltünk oda , nem figyeltünk oda holtágainkra sem. Az már nagy eredmény, hogy a rendszerváltás után a kormányok felismerték azt, hogy a természet- és környezetvédelem igenis milyen fontos az emberiség szám ára, és milyen fontos a jövő szempontjából. Vannak pozitív előrelépések. Amikor elolvastam és kijegyzeteltem a jelentést, azt mondtam, hogy lám, lám, mégis van eredmény, mégis odafigyeltünk valamicskét, de igaz, hogy többet kellene erre áldozni, és többet kellene odafigyelnünk. Én most nem azokról szeretnék beszélni, ami pozitív eredményt hozott, az előterjesztésben, a mellékletekben megkaptuk a holtágak besorolását, a szentély típusú holtágat, az igen értékes holtágakat, a kevésbé értékes holtágakat. Mivel olvasati jelleggel foglalkozom ezzel a dologgal, érdekelt mint horgászembert, mint evezős embert, mint vízi embert, hogy mit is írtak le nekünk azok az emberek, akik ezzel szakmai szinten foglalkoznak. A leírtakat támogatni tudom maximális mértékben, de é n azokról szeretnék beszélni, ami kimaradt a leírásból. Tudom, hogy ez az anyag nem a teljességre törekedett, de például már az sem tetszett nekem, hogy a holtágaknál kiindulópontként a Tiszával, annak holtágaival és mellékvizeinek holtágaival foglalkozott az anyag túlnyomórészt. Én közvetlenül a Ráckevei (Soroksári)Dunával szeretnék foglalkozni néhány percig, ha türelmüket igénybe vehetem. Mivel itt élek, hétvégéimet, szabadidőm nagy részét gyakorlatilag a Ráckevei (Soroksári)Dunaág partján töltöm el, é s szinte a szemem előtt ment tönkre ez a víz. A szemem előtt ment tönkre ez az érték, ami Budapest közvetlen közelében van. A víz mindkét végén zsilippel van ellátva - az alsó Tassnál, a felső a Kvassayhídnál. Ha jól megnézem, szakmailag a szakemberek ezt a vizet nem is sorolják a holtágak közé, de azt mondom, hogy sajnos, az egész Ráckevei (Soroksári)Duna holtág. Már a szó igazi értelmében is holt, abban az értelemben, hogy a vízi közlekedés megszűnt rajta; vízcsere, víztisztítás gyakorlatilag ezen a vid éken vajmi kevés működik; a csepeli RáckeveiDunaág mellett lévő papírgyár és a többi üzem vize most már valamennyire talán tisztítva, javítva ömlik ebbe a vízbe; a délpesti és néhány kisebb település - direkt nem mondom a nevüket - kommunális szennyvize szinte tisztítatlanul folyik ebbe a vízbe. Ha hídrekonstrukció esetén nem szakszerűen avatkoznak be, a felkavart iszap, amely többméteres, és mérgező anyagokkal van tele, kipusztítja az összes élőlényt a vízből - valóban láttam úszni azt a rengeteg halat, amely egy bizonyos útnak az elvezetése következtében pusztult el; egy bizonyos hidat építettek a Dunaágnál, ott felkavarták az iszapot, és ez környezeti károkat okozott. (18.40)